Hogyan válasszunk nyári tábort?

A nyári táborok kiválasztásakor a gyermeket kell megkérdezni elsőként, és az ő igényeihez igazodva kell dönteni - véli Földi Rita klinikai szakpszichológus.

Hány éves gyereket hagyhatunk egyedül? A válaszért kattintson ide!

A szakember szerint figyelembe kell venni, hogy a gyermek mit szeret csinálni, kikkel érzi jól magát és igényli-e már a táborozást. A szülői túlgondoskodás elszakadáskor szorongást válthat ki, ilyen esetben ottalvós tábor helyett érdemes inkább olyat választani, ahonnan haza lehet jönni a nap végén - tette hozzá.

tábor, táborozás, gyerekek, utazás, nyári szünet, nyaralás,
A gyerek igényeihez igazodva kell választani. Fotó: 123rf

Mikortól mehet táborba a gyerek?

Általában 10 éves kor után lehet elkezdeni a táboroztatást, de az önállóságtól és a szociális érettségtől függően már 8-9 éveseknél is meg lehet próbálni. A visszahúzódóbbaknak az érdeklődésükhöz igazodó programokat érdemes választani, mivel ez megkönnyíti a beilleszkedésüket.

Földi Rita szerint a mozgásigény is döntő szempont, ám - mint fogalmazott - nem mindegy, hogy valaki az alaptermészetéből fakadóan nem olyan aktív , mint a társai, vagy csupán azért, mert még soha nem volt sikerélménye a mozgásban.

A szakpszichológus a táborozást elsősorban azért javasolja, mivel egy jól kiválasztott program nem csupán élményekkel gazdagít, de fejleszti a szociális készségeket is. A táborok szabályrendszerei az iskolainál kevésbé kötöttek, ezért a gyermekek korábban nem látott élethelyzeteket élhetnek át - hangsúlyozta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?