Fogalmuk sincs a szülőknek, mit csinál a gyerek a neten

Egy kutatás szerint a szülők nagyon kevés ismerettel rendelkeznek arra nézve, vajon gyermekük merre kalandozik az interneten, és milyen online behatások érik eközben.

A 454 szülő-gyerek páros bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy bár a megkérdezett 10-16 év közötti fiataloknak már közel harmadát érte valamilyen atrocitás a neten keresztül, a szülők közül csupán 10 százaléknak volt erről tudomása.

A felmérés arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülőknek arról is igen kevés fogalma volt, milyen gyakran került szembe gyermekük pornográf tartalommal a világhálón, ami világosan mutatja annak szükségességét, hogy sokkal jobban figyelemmel kellene kísérni a gyermekek online tevékenykedését.

Amint azt a kutatást vezető Sahara Byrne, a Cornell Egyetem docense kifejtette, a tinik többsége folyamatosan a neten és különböző közösségi oldalakon lóg, és bizony néha nem könnyű velük komoly kérdésekről beszélgetni, mert vagy úgy gondolják, hogy őket nem érheti semmi baj, vagy úgy, hogy a szüleik úgysem értik meg őket. Ennek ellenére a szülő felelőssége , hogy időről időre érdeklődjön gyermekénél arról, hogy minden rendben van-e vele, nem érte-e bármilyen zaklatás, vagy nem keveredett-e olyan oldalra, amelynek a tartalma esetleg megijesztette volna.

A szülő felelőssége, hogy ellenőrizze, mit csinál gyermeke a neten

Michael Gilbert, a Dél-Karolina Egyetem Annenberg Központjának munkatársa ugyanakkor úgy véli, a helyzet régen sem volt jobb, hiszen az internet előtti időkben is számos gyereket zaklattak a társai, illetve akkor is ott voltak az iskolában körbeadott pornóújságok, és a szülőknek akkor is csak a dolgok töredékéről volt tudomásuk. A lehetőség azonban most is adott a szülők számára, hogy minél többet megtegyenek gyermekeik biztonsága érdekében, felhelyezhetnek például szűrőket a számítógépre, illetve elhelyezhetik a gépet olyan helyen, ahol nekik is rálátásuk van a képernyőre, és időbeli korlátozásokat is kijelölhetnek a gyermekek számára. A legtöbbet azonban a nyílt és őszinte beszélgetésekkel lehet elérni, hiszen ha a gyerek megbízik a szüleiben, akkor el fogja mondani, ha valami rossz történt vele.

A Journal of Computer-Mediated Communication című lapban közzétett tanulmány arra is rávilágított, hogy azok a szülők, akik nagyon megengedőek voltak az internetezés terén, többnyire alulbecsülték a gyakoriságát annak, hogy gyermekük valamilyen online pornográf tartalommal került szembe. Amint azt Byrne megjegyezte, minden gyerek egyformán ki van téve a veszélynek, függetlenül attól, hogy a szüleik úgy gondolják, hogy az ő gyerekük elég okos ahhoz, hogy ne kerüljön bajba. Senki ne sajnálja tehát az időt arra, hogy időnként - például ha valamilyen ezzel kapcsolatos hírt hallani a médiában - leüljön gyermekéhez, és elbeszélgessen vele a biztonságos internetezés szabályairól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!