Szuperérzékeny gyerekek: válogatós, álmodozó vagy hisztis?

Járt az osztályunkba egy fiú. Ritkán hallottuk a hangját. Kicsit furcsálltuk, hogy annyira szótlan, de titokban hálásak voltunk neki, mert olyan lassan írt, hogy a tanárok a kedvéért olykor meghosszabbították a dolgozatírásra szánt időt.

Egy nap aztán alaposan megdöbbentett mindnyájunkat. Valamelyik nagyképű osztálytársunk lazán a padjához lépett és a kukába dobta a zöld ceruzáját, mondván, az már úgyis csak csonk. Tényleg nem volt hosszabb négycentisnél, megfogni alig lehetett, nemhogy kihegyezni vagy írni vele. A fiú zokogva felállt. Rendíthetetlenül sírt, miközben kihalászta a ceruzát a szemetesből és visszaült a helyére. Mi csak álltunk és néztük a könnytengert. Még sokáig jártunk egy osztályba, de attól kezdve soha nem bántotta senki.

Szuperérzékeny gyerekek

Aki ismer hasonlóan érzékeny gyereket vagy talán maga is az volt egykor, jól tudja, a fokozott érzékenység próbatétel elé állítja a gyermeket éppúgy, mint a környezetét. Elaine N. Aron, a Szuperérzékeny gyerekek című könyv szerzője nem kevesebbet állít, mint hogy a gyerekek 15-20 százaléka szuperérzékeny. Ez pedig azt jelenti, hogy egy húszfős osztályban legalább három olyan diák van, aki hamarabb elfárad óra alatt, elsírja magát dolgozat közben, azonnal haza akar menni, ha a kiránduláson elered az eső, vagy még soha nem tudott ötösre felelni a táblánál. Pedig aki rövidebb ideig tud figyelni, talán tehetségesen rajzol, aki délelőtt megijed a dolgozattól, délután nagyszerűen véd a focikapuban, aki utál nedves cipőben szaladgálni, az a legjobb úszó a csapatban, a lámpalázas pedig azonnal rohan, ha meg kell vigasztalni valakit.

A szuperérzékeny gyerekek sok esetben az átlagosnál több törődést igényelnek - cserébe viszont megajándékoznak bennünket különleges képességeikkel, kreativitásukkal, mély érzéseikkel. Ha ezt tudjuk, már megtettük az első lépést afelé, hogy boldog gyermeket neveljünk, és közben mi, felnőttek sem érezzük magunkat a szükségesnél jobban megterhelve. Igen ám, de ez nem mindig elég! A szuperérzékenységből adódó helyzeteket mindig ott és akkor kell jól megoldani, és nem csak egyszer, hanem rendszeresen. Ebben segít Elaine N. Aron könyve.

Mondták már a gyerekére?

  • félénk
  • kényes
  • koravén
  • makacs
  • álmodozó
  • túl óvatos
  • finnyás
  • kilóg a sorból
  • hisztis
  • Ha igen, akkor figyelmébe ajánljukElaine N. Aron most megjelent könyvét,a Szuperérzékeny gyerekeket!

    Kinek érdemes elolvasnia?

    • Azoknak a szülőknek, aki szeretnék, hogy gyermekük kiegyensúlyozott legyen.
    • Azoknak a pedagógusoknak, akik szeretnék, hogy a rájuk bízott gyerekek minél jobban kibontakoztathassák tehetségüket.
    • Azoknak a nagyszülőknek, akik szeretnék megérteni, miért nem ül fel a kisunokájuk a körhintára, amikor a többiek nem akarnak leszállni róla.
    • Azoknak, akik még nem értik, miért jár a szomszéd fiú nyáron is sapkában.
    • És mindenkinek, aki a fenti szereplők közül bármelyikben magára ismer - lehet, hogy szuperérzékeny!

    További információ a könyvről és a szuperérzékenyekről:

    http://www.szupererzekenyek.hu/

    www.facebook.com/Szupererzekenyek

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    vérnyomás
    Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
    7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
    4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
    magnézium
    „Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
    Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +30 °C
    Minimum: +17 °C

    Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
    kvíz
    Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.