Sokkoló jelenség: a felrobbanó fej szindróma

Kellemetlen, ijesztő jelenség, amikor elalvás után pár órával egy hatalmas robbanásra, sikításra ébredünk - amelyet csak a fejünkben érzékelünk. A felrobbanó fej szindróma ritka és nem jár fájdalommal, az okai azonban ismeretlenek.

Viszonylag ritka és kevéssé ismert betegség az ún. felrobbanó fej szindróma (EHS) . Egyesek 1-2 órával elalvás után arra riadnak, hogy egy iszonyatosan hangos hangot hallottak. Néha robbanásként, máskor sipító hangként írják le, de az közös jellemző, hogy nem álom közben jelentkezik és erős fejfájás és kialvatlanság, vagy akár álmatlanság követheti.

Ritka, kellemetlen, de nem rosszindulatú

"Noha 18 éve foglalkozom paraszomniákkal, még nem láttam ilyen esetet. A szindrómát a paraszomniákhoz sorolják, de egyes közlemények migrénhez kapcsolódó, éjszaka jelentkező auratünetként is leírták" - mondta lapunknak Purebl György, a Semmelweis Egyetem ÁOK Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese.

A szakértő kifejtette: a jelenség zaj, de lehet zene is, de - mint hangsúlyozta - nem kíséri fájdalom, viszont ijedtség, vegetatív aktivitás igen (ezek a diagnosztikus kritériumok az alvászavarok nemzetközi osztályzása szerint). "Az átlagéletkor 58 év, családi halmozódást mutat, gyakoriságát nem ismerjük, mert gyakoriságvizsgálatok nem készültek - csupán esetleírásokkal rendelkezünk. Az alvás-ébrenlét átmenetkor (elalváskor vagy éjszakai megébredés után visszaalvás kapcsán) jelentkezik - ezért olyan hipnagóg (alváskezdeti) jelenségnek tartják, mint a hipnagóg hallucinációkat vagy az elalváskori izomrángásokat" - fogalmazott Purebl György. Hozzátette: a szindróma jóindulatú, (nem jele más súlyosabb betegségnek), de kellemetlen. A legtöbb esetben inkább rossz élmény, mint gyakori panasz: a betegekkel néha-néha előfordul, több-kevesebb rendszerességgel. Ám mivel nem gyakori, nem zavarja nagyon a mindennapi életvitelt.

A stressz mérséklése segíthet a felrobbanó fej szindróma elkerülésében. Amennyiben a panaszok nem tűnnek el, orvosi segítséget kell kérni. Hasznos lehet alvásnaplót vezetni, amely megkönnyítheti az orvos munkáját.

"A differenciál-diagnózis szempontjából a fejfájás-szindrómák a legfontosabbak - de ezeknél nappali fejfájás is van természetesen, és magának az EHS-nek nem része a fájdalom, tehát auratünetként értelmezhetjük" - mondta a szakértő.

Étvágytalanság, nehéz légzés követheti

A Wikipedia szerint feljegyeztek olyan eseteket, amikor a jelenség bekövetkezte után félelem, szorongásérzést tapasztaltak, a szívverés felgyorsult, volt, aki nehezebben kapott levegőt, de olyan eset is volt, amikor étvágytalanságra panaszkodtak. Kutatások szerint, akinél egyszer előfordult, élete során bármikor megismétlődhet, nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. Ötven felett több esetet figyeltek meg, de már 10 éves gyerek is tapasztalta.

Bár a jelenséget 1920-ban jegyezték fel először, a mai napig nem tudják, mi is történik ilyenkor a testben. Az egyik feltevés szerint a középfül hirtelen mozgása, egy másik szerint a temporális lebenyben keletkező roham eredménye (itt helyezkednek el a a hallásért felelős idegcellák). Bár kialakulásának oka sem ismert, valószínűleg szerepet játszhat benne valamilyen alvási rendellenesség, egészségügyi probléma, gyógyszeres kezelés, esetleg pszichés probléma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!