Tortúrák a "csodakórházban"

Napszaktól függően fél-másfél órát kell sorban állniuk a betegeknek a nyáron átadott mamutkórházban.

Reggel nyolc órakor már kígyózó sorokban várakoznak a betegek a főváros új "csodakórházában". Az Állami Egészségügyi Központ szakmai minőségét nem vitatja senki, azon viszont már lehet csodálkozni, hogy egy csodakórházban esetenként több órát kell várakozni.

A betegek alázatos türelemmel viselik a helyzetet, már nem is reklamálnak, pedig olykor másfél órát is várniuk kell, míg sorszámhoz, s akár újabb órákat, amíg orvoshoz jutnak. A nyáron megnyitott Állami Egészségügyi Központban nem kell kérdezni, hol fizessünk vizitdíjat, vagy hol regisztráltassuk magunkat - ott, ahol tumultus van.

- Megkérdezem, jó ablakhoz állok-e, utána megyek a sor végére, csak tudnom kell, hová álljak - mondja egy fiatalasszony egy elégedetlenkedő férfinak. Nagyjából ennyi az összes konfliktus a zsúfolt teremben. A csendet egy kétségbeesett asszony töri meg, aki, mint mondja, negyvenfokos lázzal, tüdőgyulladás gyanújával érkezett, s nem hajlandó várni. Bejelentése elszáll a levegőbe. - Jaj, csak egy ágyat tehettek volna ide - mondja egy középkorú nő a reumatológia előtt. Komoly fájdalmai vannak a műanyag széken a hoszszú várakozás alatt.

- Egy-két óra alatt bejut, már ha bejelentkezett. Itt a legnagyobb a sor, és a fizikoterápián, az ultrahangon, illetve a gégészeten. Oda például nem kell beutaló, úgyhogy egy kisebb torokfájással is mindenki odamegy - vázolja a helyzetet egy beteg. Nyár óta jár ide. - A kedd a legrosszabb nap, ma péntek van, ez is elég erős nap. Nyár óta sokat javult a helyzet - mondja az asszony.

- Rengeteg itt a beteg, az ide beolvadt kórházakhoz tartozók keresik az orvosaikat, aztán vagy megtalálják, vagy nem. Tegnap egy idős néni azzal jött ide, hogy szemben lakik, megmagyaráztuk neki, hogy a háziorvos nem itt van - mondja egy férfi, aki az előző nap 8-tól fél 12-ig várt.

- Ha előző este jön, nem kell sorban állni, kaphat másnapra helyet. A vizitdíj-automata viszont csak a fizetésen segít át, de attól még nem tudja meg az orvos, hogy a beteg a rendelőbe érkezett. Az a rendszer ugyanis nincs összekötve a szakrendeléssel - nehezményezi a férfi. Arra a kérdésre, hogy ha előző este bejelentkezett, miért kell másnap is várni, ő sem tudja a választ.

- Vagy most tetszik várni, sajnos elég sokat, vagy időpontot adok, legközelebb november 19. vagy 20-a délelőttre - lép ki a reumatológiai rendelőből naptárjával az asszisztens. - Inkább várok - mondja az idős néni, és keres egy szabad széket, s így nem tudja meg ő sem, miért kell egy hónapot várni arra, amire néhány órán belül is sor kerülhet.

A sebészeten is egy-két órára számítanak a betegek.

- Nyolc óta itt ülök, az orvos csak tíz perce jött - mondja rosszallóan egy fiú kilenckor, de bólogat hozzá szék-szomszédja és egy fiatalaszszony is, aki épp a kisbabáját hámozza ki az anorákjából. Egyikőjük sem egyeztetett időpontot, panaszukra szerintük ugyanis azonnali segítség kell. A dolgozók szerint nem mindig ilyen békés a várakozás. Akad, aki ököllel veri az üvegablakot, s gyalázza őket. "Az ablak mindkét oldalán emberek vannak, mi is megteszünk mindent, hogy könnyítsünk a helyzeten" - kommentálja egyikük. De ezek a "slágerosztályok", ahová nehéz a bejutás. Az sem számítható ki pontosan, kire, mennyi időt kell szánni.

Sorszámot azonban még sehol nem osztanak. A centrumban megtízszereződött a forgalom. Hetente egy kisvárosnyi sokaság fordul meg itt, ezért az eredeti hetven helyett már háromszázan dolgoznak egy olyan épületben, amely új ugyan, de a vizitdíj bevezetése és az intézményi összevonások előtt tervezték. Igaz, állítólag hamarosan sok minden megoldódhat: a mostani nyolc helyett napokon belül 12, majd 15 helyen lehet sorszámot kérni.

A beteg meghalt, a bírságot visszakérték

A Fővárosi Bíróság napokban meghozott végzése értelmében visszakérheti a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet az Egészségbiztosítási Felügyelettől azt a hárommillió forintot, amelyet korábban bírságként fizetett be a "mindszenti beteg" néven elhíresült ügy kapcsán. Erről Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense tájékoztatta tudósítónkat.

Mint ismert, április 6-án Mindszent külterületéről egy 67 éves férfit vitt a mentő a hódmezővásárhelyi kórházba. Az egészségügyi reform intézkedései szerint azonban akkor már a férfi lakóhelye szerinti illetékes intézmény a szentesi Bugyi István Kórház volt - ahonnan a beteget délelőtt saját felelősségére hazaengedték. A délután újra rosszul lett férfit Vásárhelyre vitték, ahol állapotát nem látták életveszélyesnek, ezért továbbküldték Szentesre. A férfi a két város között, a mentőben meghalt. Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere a reform első áldozatának nevezte az elhunytat.

Politikai és sajtókampány indult a haláleset nyomán, több hatóság vizsgálta a történteket, volt, amelyik nem talált szakmai szabálysértést a vásárhelyi kórház eljárásában, az Egészségbiztosítási Felügyelet viszont határozatában elmarasztalta és hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte az intézményt. Az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet be is fizette a bírságot, ám később a Fővárosi Bíróságon megtámadta a felügyelet elmarasztaló döntését.

A Fővárosi Bíróság a napokban felfüggesztette az Egészségbiztosítási Felügyelet határozatát. A kórház e döntés nyomán a befizetett összeget visszakérheti a felügyelettől - az erre irányuló kérést már be is terjesztették. Arról, hogy a bíróság az Erzsébet Kórház vagy az Egészségbiztosítási Felügyelet javára dönt-e a jogvitában, még nem született ítélet. (Tanács István)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra