Jobb a lassú orvoslás?

Miért felejtettük el az úgynevezett lassú orvoslást, ahol az orvos figyelme, empátiája legalább olyan gyógyító erejű, mint a gyógyszeres, fizikai terápia?

„Diéta doktor, Nyugalom doktor és Öröm doktor mindig kéznél van” – mondta a TEDxYouth@Budapest klubesten Victoria Sweet amerikai orvos-író, a nemrég magyarul is megjelent Isten Hotel című sikerkönyv szerzője. Hagyományos orvos, meglepő módon mégis a gyógyító kapcsolatban hisz - olvasható a hvg.hu -n.

Az írónő azzal spannolta a közönséget, hogy „a modern orvoslás gépnek tekinti az emberi testet, és ha az elromlik, az orvosnak kell megszerelnie”. A modern kor előtti gyógyászat azonban másképp gondolkozott, például a XII. századi apáca, Bingeni Szent Hildegárd orvosi könyveiből kiderül, hogy akkor az embert még a környezetével egységben szemlélték. Hildegárd szerint az emberi test növény, mely magától meg tud gyógyulni a viriditas, vagyis valamiféle természetes életerő segítségével. Az orvos feladata pedig, hogy támogassa ezt a folyamatot, illetve eltávolítsa az útjában álló akadályokat – jelentette ki a doktornő.

Milyen lesz a jövő orvoslása?

„Miután elvégeztük a szívműtétet, összekapcsoltuk a csontokat, megtörtént a kemoterápia , akkor van szükség a lassú orvoslásra. Intellektuális értelemben vissza kell helyezni a pácienst a környezetébe, és el kell távolítani a gyógyulása útjában álló akadályokat.

Diéta doktor, Nyugalom doktor és Öröm doktor mindig kéznél van

"Minimálisra kell csökkenteni a vakbélgyulladás vagy akár rák esetében e módszer nem alkalmazható.

Pácienseinek történetei egyértelműen megmutatták, hogy a hatalmas kertjében veteményest és baromfiudvart tartó kórházban - ahol a főnővér minden betegnek meleg takarót köt és a kórtermekben háziállatok sétálnak - a lassú orvoslás megvalósult.

A folytatást és a teljes cikket ide kattintva találja!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.