Mely tényezők befolyásolják a fogamzóképességet?

A táplálkozással, mozgással összefüggő egyéni szokások még a termékenységre, illetve a meddőség kialakulására is hatással lehetnek amerikai kutatók vizsgálatai szerint.

Amerikai kutatók 824 termékenykorú (16-45 év közötti) nő kikérdezése és többéves nyomonkövetése során arra a megállapításra jutottak, hogy az életkor, a dohányzás, a korábbi sikertelen terhességek, az adott egyénnek a saját egészségi állapotával való elégedetlensége (azaz mentális, pszichés állapota, rossz közérzete, diszharmonikus énképe), illetve elhízása megnövelte a terméketlenség (meddőség) esélyét. Amennyiben sikerült a teherbeesés, az említett tényezők növelték a veszélyes terhességi komplikációk kialakulásának kockázatát - olvasható a Colorado Center for Reproductive Medicine honlapján.

A kutatók vizsgálata megerősítette az általában ismert, ám nem mindig megfogadott javaslatokat, miszerint a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres napi fizikai aktivitás, a dohányzásról való leszokás, az alkoholfogyasztás elhagyása mellett a gyereket vállaló nő számára rendkívül fontos a megfelelő pszichés és fizikai állapot elérése is. Amennyiben testtömegtöbblet áll fenn, még a teherbeesés előtt törekednie kell a plusz kilók eltűntetésére, vagy legalábbis jelentős csökkentésére - ugyanis a női testalkat befolyással van a teherbeesésre és a terhesség lefolyására, valamint a szülés alatti komplikációk előfordulásának számára.

A termékenységi egészség szempontjából is a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. Nemcsak a betegségeket lehet megelőzni, de a születendő gyerek egészségét is befolyásolhatja a terhességre készülő anya megfelelő egészségi állapota - olvasható a női egészséggel és a termékenységgel foglalkozó amerikai intézet honlapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!