Így kerülhet fogamzásgátló a tüdőbe

Meglepő helyen bukkantak rá az orvosok egy portugál nő eltűnt fogamzásgátló eszközére: az apró rudat a beteg tüdejéből kellett kioperálni.

Mennyire biztonságosak a hormonális fogamzásgátlók? Részletek itt.

A 31 éves páciens szervezetébe először 2010-ben ültettek be fogamzásgátló implantátumot. Ezek a bőr alá ültethető eszközök állandó dózisban bocsátanak ki hormonokat a véráramba, meggátolva ezáltal a teherbeesést. Megbízható működésük akár öt éven keresztül is fenntartható, mielőtt cserére szorulnának. A portugál nő 2010 után 2013-ban és 2017-ben kapott új implantátumot. Sokáig nem is akadt semmilyen panasza, később, a harmadik eszköz beültetését követően azonban három hónapon keresztül abnormális hüvelyi vérzést tapasztalt.

Mellkasi röntgenvizsgálattal találták meg a nő karjából elvándorolt implantátumot
Mellkasi röntgenvizsgálattal találták meg a nő karjából elvándorolt implantátumot. Fotó: iStock

A probléma miatt az orvosok úgy döntöttek, eltávolítják a beteg szervezetéből a fogamzásgátló eszközt, csakhogy a kivizsgálás során nem találták azt az eredeti helyén. Végül röntgenvizsgálattal mutatták ki, hogy a 40 milliméter hosszú, henger alakú tárgy a bal alsó tüdőlebenybe vándorolt. Ezt követően műtéti úton távolították el az implantátumot. A BMJ Case Reportsban megjelent esetriport szerint a portugál nő négy nappal a beavatkozás után hazamehetett a kórházból, a későbbi kontrollvizsgálatok pedig nem mutattak ki nála szövődményeket.

Meglehetősen ritka, hogy egy ilyen eszköz elvándoroljon a testen belül, ezzel együtt akadt már rá példa a közelmúltban. Dél-koreai orvosok 2017-ben tettek közzé az Obstetrics & Gynecology Science című folyóiratban egy hasonló beszámolót. Ebben egy 37 éves nő esetét írták le, akinek szintén a tüdeje bal felében kötött ki az eredetileg a karjába ültetett implantátum. Általánosságban elmondható, hogy a jelenségért elsősorban a helytelenül kivitelezett beültetés tehető felelőssé. A koreai tanulmány szerzői szerint bajt okozhat például, ha túl mélyre helyezik be az apró rudat, amely így egy vénába jutva elsodródhat egészen a tüdőig. Emellett szintén fokozza a kockázatot, ha a beültetést követően megterhelő testedzés végez a páciens.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?