Műtét nélkül újra használják a kezüket

Az európai emberek 3-13 százaléka szenved Dupuytren-kontraktúra, más néven tenyéribőnye-zsugorodás betegségben. Eddig csak műtéttel lehetett ezt gyógyítani, mostantól viszont akár egyetlen injekció is elég, és újra használhatják a kezüket.

Áttörő megoldást jelenthet a Magyarországon most először bemutatkozó gyógyszeres terápia a Dupuytren-kontraktúrában szenvedők kezelésében. A sebészeti műtétet teljes egészében kiváltó gyógyszeres kezelés Kelet-Európában először Magyarországon érhető el.

A Dupuytren-kontraktúra elnevezésű kézelváltozás azzal jár, hogy a tenyér kötőszövete megvastagodik, és az ujak karomszerűen begörbülnek. A betegség operálható, de ha súlyos, előrehaladott az elváltozás, akkor a tenyérről is el kell távolítani a szöveteket. A cukorbetegeknél gyakoribb, és az északi népekre jellemzőbb a betegség, a norvégoknál, finneknél nagyobb arányban fordul elő, mint a déli országok lakóinál- mondta az új gyógyszer és az eljárás sajtóbemutatóján Dr. Szabó Zsolt, a Magyar Kézsebészet Társaság elnöke, aki emellett az Európai Kézsebész Társaság vezetőségi tagja és a Világ Kézsebészeti Szövetségének főtitkára is.

Nem tudják, mi okozza

A tenyéri bőnye zsugorodás egyelőre ismeretlen eredetű betegség, a szakemberek nem tudják, pontosan mi okozza. A kutatások kimutatták, hogy a férfiaknál előbb (átlagosan 55 éves korukban), a nőknél később (65 éves korukban) jelentkezhet az elváltozás és a férfiaknál az előfordulása ötször gyakoribb, mint a hölgyeknél. A vizsgálatok szerint elsősorban a diabétesz és az epilepszia növelheti az esélyt a kialakulásra, de a rendszeres és nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, illetve a dohányzás is kockázatot jelent. Ha valakinek már volt a felmenői között ilyen beteg, akkor nagyobb az esélye, hogy a hajlamot örökölte.

A betegség leggyakoribb jelei a tenyéren megvastagodott bőr, csomók a tenyérben (melyek fájdalmat nem okoznak), a bőr alatt kötegek alakulnak ki, melyek a bőrrel is összenőhetnek, ezek a kötegek egyre rövidülnek és a kéz ujjai többnyire lassan, évek alatt hajlított helyzetbe zsugorodnak, és súlyos esetben nem is egyenesíthetők ki. A Dupuytren-kórban szenvedők nagy részének nemcsak a fizikai munkavégzés jelent gondot, de az olyan mindennapi feladatok ellátása is, mint a mosogatás, autóvezetés vagy egy ing begombolása.

Műtéttel kezelik

A kezelés függ a beteg életkorától és általános egészségi állapotától, foglalkozásától és a betegség súlyosságától. Jelenleg nincs olyan eljárás, ami véglegesen meg tudná gyógyítani. Számos sebészeti és nem sebészeti eljárás ugyan megakadályozhatja a kéz további károsodását. Jelenleg leggyakrabban műtéttel állítják helyre a kezet, ám ekkor fizikoterápiára is szükség van, és számolni kell a műtéti komplikációkkal is.

Azoknál a betegeknél javasolt a műtét, akiknél az elváltozás lehetetlenné teszi a mindennapi teendők elvégzését és nagyban rontja az életminőséget. Általában csak a zsugorodott heges kötegek teljes kiirtásával szüntethető meg, és a betegség sokszor kiújulhat. A kutatások szerint a betegek 75 százaléka operálható, azonban a beavatkozás után az érintettek közel felénél (46 százalék) alakulnak ki szövődmények: leggyakrabban ízületi merevség, vérömleny, gyulladás és túlzott fájdalom.

Új terápia Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház – Egyetemi Oktató Kórházban érhető el a kezelés, amely teljes egészében kiválthatja a műtéti beavatkozást. Pénteken Miskolcon öt betegnek adták be a gyógyszert, ők ingyenesen kapták meg a magyarországi forgalmazó cégtől.

Az Egyesült Államokban kifejlesztett szérum alapja egy baktériumok által termelt enzim, amely feloldja az elburjánzott, megkeményedett hegszövetet – ismertette Dr. Szabó Zsolt. A gyógyszert az Európai Unióban már korábban engedélyezték, Magyarországon pedig már 2-3 hónapja elérhető. A kezelés lényege az, hogy egyik nap befecskendezik a tenyérbe a hatóanyagot (néha több helyre is), majd bekötik a kezet. Egy nap elteltével pedig az orvos kiegyenesíti az ujjakat.

Az Egyesült Államokban végzett kutatásból kiderült: a betegek 45,2 százaléka nagymértékű javulást tapasztalt, 39,7 százaléka állapota jelentősen jobb lett és 12,7 százalékuk minimális javulást észlelt. Átlagosan a válaszadók majdnem háromnegyede nagyon elégedett volt a kezeléssel, és a betegek kevesebb, mint ötödénél mutatható ki kiújulás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.