A kamaszkori magas vérnyomás

A magas vérnyomás a kamaszokat egyre jobban fenyegeti, köztük az egészségtelen ételeknek köszönhetően egyre nagyobb számban elhízottak. Életmódváltással, vagy szükség esetén gyógyszeres terápiával azonban elkerülhető a halálos veszély.

A hipertónia az egyik leggyakoribb betegség ma Magyarországon, de általánosságban elmondható, hogy a szív- és érrendszeri betegségek vezetik a halállistát.

Magas vérnyomásos fiatalok

Szomorú tendencia, hogy a korábban az idősebbek betegségének tartott magasvérnyomás-betegség a kamaszoknál is egyre gyakoribb. Ennek legfőbb oka, hogy a statisztikák szerint a kamaszok ötöde elhízott vagy túlsúlyos. Összesen 3,5 százalékuknál figyelhető meg az átlagosnál magasabb vérnyomás, és körülbelül ugyanennyien állnak a betegség küszöbén.

Náluk nagy a rizikója, hogy felnőttként egész életüket a magasvérnyomás-betegséggel kell leélniük, annak minden veszélyével. (A hipertónia az egyik leggyakoribb oka a fiatalkori stroke-nak és szívinfarktusnak).

testtömeg-indexét (BMI)!

Néma gyilkos tünetekkel

A betegség egyik legnagyobb veszélye egyébként az, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem okoz tüneteket, jó esetben egy szűrővizsgálat során derül ki. Ezért is nevezik a hipertóniát sokan néma gyilkosnak, hiszen következményei viszont végzetesek lehetnek.

Ideális testsúly és BMI kalkulátor Egy idő után azonban szinte törvényszerű, hogy tünetek is jelentkezzenek: fejfájás, hányinger, szédülés, váratlan orrvérzés, sok esetben látásromlás jelzi. Ekkor már szervi eltéréseket is lehet tapasztalni.

Kamaszkorban is lehet magas a vérnyomás

Fontos a szűrés

Kamaszkorban a magas vérnyomás kialakulásának legnagyobb rizikófaktora az elhízás. A túlsúlyos, kövér gyerekeknél nagyon gyakori a magas vérnyomás, ezért nagyon fontos, hogy ők rendszeres szűrővizsgálatokon vegyenek részt. A vérnyomásmérés mellett érdemes a koleszterinszintet és a vércukor anyagcseréjét is ellenőriztetni, de alvászavarok is előfordulhatnak, amit szintén kezelni kell.

A magas vérnyomás ugyanis gyakran együtt járhat cukorbetegséggel , illetve olyan halálos folyamatokat indíthat be, mint az agyvérzés (stroke) vagy szívinfarktus.

Sose késő változtatni!

Az elhízott fiataloknak jó hír, hogy a folyamat jól kezelhető. Ehhez első sorban akaraterőre és teljes életmódváltásra van szükség. Ez a helyes táplálkozás és mozgás párosát jelenti. A kamaszok körében népszerű cukros üdítőket és sós chipseket, gyorsételeket teljesen ki kell iktatni az étrendből, helyette sok zöldséget, gyümölcsöt javasolt fogyasztani. Mindez nem csupán fogyást eredményez, de a vérnyomásra is jótékonyan hat. Az ideális az, ha a diétához rendszeres testedzés is párosul.

Kamaszkorban sokan próbálják ki a dohányzást , ám a cigaretta letétele - és a mértékletes alkoholfogyasztás - a magas vérnyomásos fiatalok esetében valóban életet menthet. Természetesen vannak esetek, amikor mindez kevés: szakorvossal konzultálva azonban gyógyszeres kezeléssel lehet megelőzni a bajt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!