Visszahozható az elvesztett hallás?

Washingtoni kutatók azon dolgoznak, hogy visszahozzák az elvesztett hallás képességét. Túlságosan futurisztikus az elképzelésük? Tanulmányukból kiderül!

A madarakkal és a kétéltűekkel ellentétben az emlősök elvesztett hallását nem lehet ”visszaállítani”. Az emberek hallásáért a belső fülben található sejtek felelősek, ezek továbbítják a jeleket az agynak a fejlődés korai szakaszában, és nem lehet rajtuk javítani, ha betegség, sérülés vagy öregedés miatt elvesztették ezt a képességet.

A statisztikák szerint a lakosság 2-5 százaléka küzd nap mint nap a fülzúgás valamely formájával, ami nem egyszer pszichés problémát okoz az érintetteknek. A hangokkal azonban nem kell együtt élni! Kattintson! A Washington Orvostudományi Egyetemen tudósai St. Louisban egereket tanulmányoztak, a megfigyeléseik szerint két molekula együttesen felel a belső fül megfelelő fejlődéséért. Ha ez a két molekula nem áll rendelkezésre egy embriónál, akkor nem termelődik elegendő sejt ahhoz, hogy a csiga vagy latinul cochlea – a belső fülben található szerv – hiánytalanul kifejlődjön, ennek a folyamatnak a végeredménye a halláskárosodás.

"Ahhoz, hogy képesek legyünk egyszer helyreállítani a hallás javítására , vagy a már elvesztett a képesség visszahozására."

Visszaállítható a belső fül károsodása

A tanulmányban, Ornitz és kollégái kimutatták, hogy a belső fül fejlődése az egereknél két molekula jelenlététől függ, ezek az úgynevezett FGF9 és FGF20 molekulák. Normál esetben ezek a molekulák az egér embrió fejlődésének 11. napján jönnek létre – a 20 napos fejlődési szakaszban. Az ezt követő két-három napban, a két molekula közvetlen elkezdi növelni a progenitor sejtek számát. Ezután a 14. embrionális napon a progenitor sejtek létrejötte megáll.

"Az emlősöknél, beleértve az egereket és az embereket a szenzoros progenitor sejtek száma rögzített," mondta Sung-Ho Huh, fejlődésbiológia oktató. "Ez a szám határozza meg a sejtosztódást, illetve a sejthalált a fejlődés korai szakaszában. Egereknél ez körülbelül a 11. és a 14. embrionális nap után következik be, itt a fejlődés lezárul, a sejtek száma annyi, ami erre az állapotra kialakult."

Halláscsökkenés akkor lép fel, amikor a belső fül szőrsejtjei sérültek, ezt leggyakrabban a hangos zaj, bizonyos típusú gyógyszerek és az öregedési folyamat okozza.

"Felfedeztük, hogy az FGF-jel felelős a csiga kialakításáért" - mondta Ornitz."Ezek az FGF-jelek utasítják a környező szöveteket, hogy hozzon létre egy tényezőt – ez a tényező egyelőre ismeretlen számunkra – de tudjuk, hogy ez szabályozza a progenitor sejtek növekedését. Továbbá tudjuk, hogy a progenitor sejtek száma növelhető, és ez a halláskárosodás helyreállításának egyik legfontosabb kulcsa."

Forrás: www.mindenamihallas.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.