Ebola gyanújával került karanténba egy német nő

Németország legnagyobb trópusi betegségkutató intézetének egyik kutatója a halálos ebola vírus fertőzésének gyanújával karanténba került - számolt be az asszonyt kezelő kórház.

A hamburgi Bernhard Nocht Intézet kutatóját pénteken vették fel a kórházba, miután úgy vélte, védőruházata ellenére megfertőződött az esetek 90 százalékában halált okozó vírussal. A nő nem mutatta a betegség jeleit, melynek következtében a fertőzöttek a testnyílásaikból véreznek. Elővigyázatosságból azonban kapott egy az Egyesült Államokban már tesztelt védőoltást.

Szombaton belázasodott. Mivel ez az oltástól és a betegségtől is lehet, a kutatót karanténba helyezték, és jelenleg is rendszeres vizsgálatokat végeznek rajta.

A Hamburg-Eppendorf egyetemi kórház közölte, mivel a vírus csak az után terjed, hogy a beteg vérezni kezd, nincs veszélye annak, hogy más is megfertőződött volna. Katherin Herbst, a kórház szóvivője elmondta, hogy a láza azóta csillapodott, ami azt valószínűsíti, hogy az oltásra adott válaszról volt szó, nem pedig fertőzésről.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!