Calicivírus fertőzött az idősotthonban

Nagy valószínűség szerint calicivírus-fertőzés áll a budakalászi idősotthonban történt megbetegedések hátterében - erről Szentes Tamás, az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár beszélt.

Csütörtökön jelentették be, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala és a Szentendrei Járási Hivatal azonnali hatállyal vizsgálatot indított a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában, ahol a napokban három idős ember meghalt és további hét megbetegedett.

oreg
Calici-vírus fertőzte meg az idős embereket. Afertőzéseredetéről még mit sem tudni (Képünk illusztráció)

Az Országos Mentőszolgálat bejelentése nyomán a két hivatal népegészségügyi szakemberei a járványügyi és élelmezés-egészségügyi vizsgálatot kezdtek a budakalászi idősotthonban észlelt hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt. A további megbetegedések megelőzése érdekében többek között szigorított fertőtlenítést rendeltek el. A betegeket kórházba szállították, a székletminták, az élelmiszer- és ételminták, a tisztasági minták begyűjtése megtörtént, laboratóriumi vizsgálatuk folyik.


Lipterné Bierbaum Erika, az intézmény vezetője az otthon honlapján csütörtökön azt közölte, hogy a működés felügyeletét végző hatóságok által indított vizsgálatok még zajlanak. A vezető szerint az intézmény a működése során a szakmai protokollok szerint jár el, vagyis folyamatosan fokozott figyelmet fordítanak az idősek gondozására, a korukra és betegségeikre tekintettel.

Calicivírus-fertőzésre az orvosok a tünetekből következtetnek, nyomósabb ok nélkül nem küldik ez a székletet külön vizsgálatra. Víruskimutatást csak akkor végeznek, ha például egy kórházban vagy szociális otthonban a betegség többeket érint. Ez esetben néhány tünetes beteg székletét küldik el vizsgálatra. Ha a gyanú igazolódik, ki lehet mondani, hogy az adott közösségben a calicivírus volt a felelős a hányásos-hasmenéses tünetekért. Részletek!

"Jelen helyzet, valamint a tisztiorvosi szolgálat által kiadott hőségriasztás ésszerű kezeléséhez szükséges valamennyi intézkedést megtettük és folyamatosan meg is tesszük. Az intézmény működése - valamennyi területen - az eseményektől függetlenül folyamatos" - áll a közleményben.

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +15 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködök főleg északon, északkeleten tartósan megmaradnak, másutt fokozatosan kisüt a nap, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag