Egyre több a péniszrák

Statisztikai adatok szerint az elmúlt 30 évben 20 százalékkal növekedett a péniszrákos esetek száma.

A kedvezőtlen változás okai között a szexuális szokások megváltozása és ennek következtében a péniszrák kockázatát is fokozza. További problémát vet fel, hogy a tüneteket gyakran félreértelmezik, és a kezdeti elváltozásokat jóindulatú szemölcsnek diagnosztizálják.

Összegyűjtöttünk minden hasznos tudnivalót erről a betegségről. Tünetek, áttétek, kezelés: kattintson ide! Így járt az 58 éves Nigel Smith is, és ez a tévedés majdnem az életébe került. 2011-ben jelentek meg a kezdeti elváltozások, melyeket a férfi felesége elől úgy titkolt, hogy a hálószoba helyett inkább a nappaliban aludt. 12 hónapon keresztül nem derült fény az elváltozás mibenlétére, azonban mivel a tünetek nem csillapodtak, a wolverhamptoni férfi ismét orvoshoz fordult. Végül tavaly a hímvessző részleges csonkolására került sor. Szerencsére a betegség csupán 1-es stádiumú volt, így jó gyógyulási hajlamot mutatott.

Péniszrák: a pénisz elváltozásait ne vegyük félvállról (Fotó: Europress)

A péniszrák diagnózisának felállítása legtöbbször nem bonyolult. Leggyakrabban a makkon vagy a fitymán észlelt, legtöbbször gyulladásos jelekkel tarkított eltérések hívhatják fel a figyelmet a korai daganatra. Sajnálatunkra ebben a stádiumban viszonylag kevesen jelentkeznek urológusnál. Az onkológusok minden daganat esetén felhívják a minél korábbi diagnózis szükségességét, ugyanis a folyamat minél kevésbé kiterjedt, annál jobbak a beavatkozási lehetőségek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!