Mozdulataink is befolyásolják a hallást

Új kutatási eredmények bebizonyították, hogy kapcsolat van a motoros képességek és az érzékelés között. A Georgetown Egyetem és Orvosi Központ tudósai szerint ez különösen azt segítheti megérteni, hogy mit "hall" a jobb és a bal agyfélteke.

"A nyelvi feldolgozásért elsősorban a bal agyfélteke a felelős, és néhány kutató úgy véli, ez azért van így, mert a bal agyfélteke a nagyon gyorsan változó hangok analizálására specializálódott" - magyarázta Peter E. Turkeltaub, a kutatás vezetője.

Turkeltaub és kutatócsoportja gyorsan és lassan változó hangokat rejtett el egy háttérzaj felvételében, amit 24 önkéntesnek játszottak le. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy jelezzék egy gomb megnyomásával, ha hallják a hangokat. "Minden önkéntest arra kértünk, hogy az első 20 hang esetében a válaszadáshoz a jobb kezüket használják, majd a bal kezüket a másik 20 hang lejátszása alatt, és így tovább" - fűzte hozzá a kutató.

Az eredményekből kiderült, hogy amikor az önkéntesek a jobb kezüket használták, a gyorsabban változó hangokat hallották ki jobban, amikor pedig a bal kezüket, akkor a lassabban változó hangokat. "Ezek az eredmények szintén bizonyítják az érzékelés és a motoros rendszerek közötti kapcsolatot. Ez tényleg elképesztő. Gondoljunk csak bele, hogy éppen hazánk zászlaját lengetjük a kezünkben, miközben az egyik miniszterelnökjelöltet halljuk beszélni. A beszéd éppenséggel kissé eltérően hangozhat számunkra, attól függően, hogy a zászló a bal, vagy a jobb kezünkben van" - fejtette ki Turkeltaub.

Az új megállapítás a kutatók szerint újabb kezelések kifejlesztéséhez segítheti hozzá a tudósokat, különösen a szélütéses , beszédzavaros betegségek esetében. A kutatás előtt egyébként már a képalkotókkal végzett vizsgálatok is utaltak a feldolgozás ilyen jellegű különbségeire. A tanulmányt az Amerikai Idegtudományi Társaság éves ülésén mutatták be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra