Mellrák: jobb, ha az egész mellet eltávolítják?

Azon rákos betegek, akik a részleges melleltávolító műtétet választják a teljes amputáció helyett, nagyobb eséllyel kerülnek újra kés alá: közülük minden ötödiknél újabb operáció szükséges - derül ki egy friss kutatásból.

Ez az arány egyharmadra nő nehezen diagnosztizálható, korai stádiumú daganat esetén. Angliában a mellrák miatti beavatkozások 58 százalékában végeznek emlőmegőrző operációt, ezért kiemelten fontos a páciensek tájékoztatása az esetleges további kockázatokról.

A London School of Hygiene szakértői a British Medical Journal folyóiratban közölték az 55.297 beteg bevonásával készített felmérés eredményeit. Valamennyi 16 éve feletti páciens valamilyen mellrák-operáción esett át 2005 és 2008 között. Az orvosok feljegyezték a tumor típusát, az érintettek korát, szociális és egészségügyi helyzetét, illetve a műtét utáni első három hónap fejleményeit.

Minden információt megtalál a mellrákról kiemelt rovatunkban ! Böngésszen tovább!Arra a következtetésre jutottak, hogy a mellmegőrző műtét sugárterápiával kiegészítve éppen olyan hatékony, mint az emlőeltávolítás, főleg az előrehaladottabb daganatok esetén. Ugyanakkor a rosszindulatú sejtburjánzás nehezen felismerhető fázisában - amikor még nem alakult ki körülhatárolható csomó - fennáll a veszély, hogy a rákos kezdemény egy része a beavatkozás után is a testben marad. Ez további műtétet eredményez, ami érzelmi megrázkódtatással jár, de anyagi okokból is hátrányos mind a betegre, mind pedig az egészségügyre nézve.

A vizsgált személyek 82 százalékánál találtak kifejlett tumort, 12 százalékuknál rákmegelőző állapotot, hat százalékuknál pedig mindkettőt. Második operáció nagyobb arányban (29,5 százalék) fordult elő a daganat előtti stádiummal diagnosztizáltaknál, mint a körülhatárolható tumorral műtötteknél (18 százalék). Az újraműtöttek kétötödénél végül emlőeltávolítás történt. Az eredmények szerint az ismételt beavatkozás esélye kisebb az idősebbeknél és a rosszabb szociális helyzetűeknél.

Jerome Pereira professzor, a brit James Paget Egyetem szakértője úgy véli, a megismert adatok segíthetnek a nőknek a kezelési mód megválasztásában, az orvosoknak a műtétismétlés elkerülésében, továbbá ösztönzik a képalkotó diagnosztika pontosságának növelését."Nagyon fontos, hogy a páciensek megértsék az egyes műtéttípusok mellett és ellen szóló érveket. Az elsődleges szempont a mellrák visszatérésének megelőzése kell, hogy legyen" - tette hozzá dr. Ramsey Cutress, a Southampton Egyetem sebésze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!