Megvan az első fertőző rák, amely fajok között ugrál

Nem túl jó előjel, hogy tudósok felfedezték az első rákfajtát, ami képes állatról állatra terjedni. A szakértők véleménye szerint akár több vírusként terjedő rákfajta is lehet.

A tudomány mai állása szerint 8 különböző fertőző rákfajta létezik. Kettő a kutyáknál, kettő a Tasmán ördögöknél illetve van négy, ami a tengeri puhatestűeknél mutatható ki. A Columbia University Medical Centre kutatói szerint ez utóbbiak közül akad olyan, amelyik képes egyik fajról a másikra átterjedni.

A kutatások szerint világszinten minden hatodik rákos megbetegedés mögött valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés áll. Részletek!

A leukémiaszerű rákfajtát ugyanis kimutatták Kanada közelében begyűjtött éti kagylókban és Spanyolország mellett fogott szívkagylókban is. A kutatóknak sikerült megállapítaniuk, hogy a tenger alatti kolóniák egymást fertőzték meg.

Az új rákfajta képes puhatestűről puhatestűre terjedni

Egy teória szerint ezek a beteg puhatestűek haláluk után fertőző sejteket engednek a vízbe, amelyek elég sokáig életben maradva képesek más fajokat megfertőzni. Ezeknek az állatoknak rendkívül egyszerű szervezetük van, esetünkben a kórokozók elleni harcot felvevő immunrendszerről nem beszélhetünk.

A tumorok genetikai vizsgálata egyértelműen bebizonyította, hogy külső forrásból származnak, mivel az egészséges kagylóknak nem ugyanaz volt a DNS-ük, mint a beteg példányokban talált tumoroké. Az elpusztult kagylóból vett tumorminták olyan DNS-t tartalmaztak, amelyek vírusszerűen ugráltak állatról állatra.

Ugyanakkor a különféle fajok DNS-ének nagyon hasonlónak kellett lenniük ahhoz, hogy a rák megtámadhassa őket, így a jelenlegi állás szerint ettől a fertőzéstől az ember biztonságban lehet. Mindenesetre az orvosok igyekeznek minél több kísérletet végezni, hogy megismerjék a fajról-fajra terjedő rák sajátosságait, mert a jövőben szükség lehet erre a tudásra, ha az emberek is veszélybe kerülnének.

Forrás: businessinsider.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra