A májban elsődleges, azaz magában a szervben képződött daganatok, és áttét útján keletkezett daganatok is lehetnek. Utóbbiak ebből fakadóan mindig rosszindulatúak.

A májnak vannak jóindulatú daganatai is, amelyek általában nem okoznak tüneteket, és a májfunkciót kevéssé befolyásolják. Köztük a hepatocelluláris adenómák nőknél a fogamzásgátlók szedésével kapcsolatban jelenhetnek meg, a hemangiómák - éreredetű daganatok - a felnőtt lakosság 1-5 százalékánál találhatók meg.

Az elsődleges rosszindulatú daganatok közül a májsejtekből kiinduló, ezért hepatocelluláris karcinómának nevezett rák a leggyakoribb. A nem elég pontos "májrák" kifejezés ezért általában ezt a betegséget takarja, az esetek 80-90 százalékában. A betegek többsége férfi, a legveszélyeztetettebb korosztály az 50-60 éveseké.

Összességében nem túl gyakori, az összes malignus tumor mintegy 3 százalékát teszi ki, mégis az alkoholos májkárosodások magyarországi előfordulása miatt erről is szót kell ejteni.

Tágabb értelemben többféle, a májból kiinduló rák is létezik: az epeútrák (kolangiokarcinóma), a csecsemőkori hepatoblasztóma vagy a máj vérereiből kiinduló angioszarkóma, valamint külön kell megemlíteni a májsejtekből kiinduló fibrolammelláris karcinómát (kötőszövetes lemezes rák). Szerencsére ritka, a fiatal felnőtteket megtámadó betegség, nem előzi meg májzsugor vagy más ismert kockázati tényező.

daganat, májrák
A májban elsődleges, azaz magában a szervben képződött daganatok, és áttét útján keletkezett daganatok is lehetnek. Fotó: Getty Images

A májsejtrák (hepatocelluláris karcinóma)

A májsejtrák kialakulásának pontos oka nem ismert, ugyanakkor van néhány betegség vagy körülmény, amely kialakulását nagyban valószínűsíti. A májsejtrák kialakulásnak kockázatát a hepatitis B és C vírusfertőzés sokszorosára növeli. A hemochromatózis, amely a vasanyagcserével összefüggő betegség, szintén hajlamosító tényező. A májsejtrák kialakulásában szerepet játszhatnak kifejezetten a májra ható karcinogén anyagok és mérgek, köztük különösen a bizonyos élelmiszerekben megtalálható aflatoxin. A kialakult májzsugor nagy százalékban alakul májsejtrákká.

Tünetek és diagnózis

A tünetek a májrákok esetében sajnos rendszerint viszonylag későn mutatkoznak meg, és a diagnózishoz nem sok támpontot adnak. Ilyen jelek a fájdalom a has jobb felső részén, a májzsugorra is jellemző duzzadt szerv, ami a hasfalon át tapintható, gyakori a láz, hányinger, hányás, étvágytalanság, hirtelen lesoványodás, fáradékonyság, sárgaság.

Csak szakorvosi vizsgálattal mutatható ki, de érdekes módon a májrákos betegek többségénél a vérben a normális értéknek több százszorosára emelkedik a terhességi vizsgálatokból ismerősen csengő AFP (alfafetoprotein) fehérje mennyisége. Ez a fehérje egyébként felnőtt korban csak csekély - nanogrammos - mennyiségben mutatható ki a vérből. A vér AFP szintjét nem csak a májrák emeli meg, ezért a magas AFP szint még nem jelent feltétlen májrákot.

Kezelés

A késői felismerésből is következik, hogy a májsejtrák kórjóslata általában rossz. Számos vizsgálati módszer áll rendelkezésre a májfunkciós vizsgálatoktól a hasi ultrahangon, CT-n, MRI-n és biopsziáig, de a kis méretű daganatot még nehéz kimutatni. Az egyik legérzékenyebb az 1-2 cm-es daganatos gócot kimutatni képes ultrahang, amit célzott biopsziával kombinálnak, majd CT-vel, esetleg angiográfiával (érfestéses ultrahanggal) igyekeznek meghatározni a daganatok méretét, számát és helyét annak eldöntésére, hogy műthető-e a máj. A kis daganatot, illetve ha a rák csak egy májlebenyre korlátozódik, műtétileg lehet eltávolítani, ekkor még van esély a gyógyulásra, mivel a májszövet jól regenerálódik. Cirrotikus (cirrosis=májzsugor) májban ennek már kisebb az esélye. Ritkán a májátültetés is hozhat gyógyulást, ez azonban inkább kísérleti stádiumban lévő, mint szokásos beavatkozás.

A nem műthető májrák esetén a máj gazdag érellátottsága lehetővé teszi a kemoterápiás szereknek közvetlenül a májerekbe történő befecskendezését, ami erősíti a helyi hatást, és csökkenti a más szervekre ható, nem kívánatos mellékhatásokat. A sugár- és termoterápia is számításban jön, sajnos ezek elsősorban csupán palliatív, fájdalomcsillapító hatásúak elsősorban.

Májáttétek

A máj áttétes daganatai sokkal gyakoribbak mint az elsődleges májrákok, jellemző módon a tüdőből, emlőből, vastagbélből, gyomorból, hasnyálmirigyből származnak, a leukémiák és limfomák is képezhetnek itt áttétet. Ezek nem tekinthetők májráknak. A tünetek hasonlóak a májsejtráknál leírtakkal. A májfunkció romlik, néha felszaporodik a hasüregi folyadék, majd sárgaság jelentkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!