Kik és miért hajlamosak a bőrrákra?

Kövessen minket!

"A rák olyan betegség, amelyet a genetikai anyag, a DNS instabilitása okoz. Csoportunk az alapkutatások szintjén vizsgálja, hogy milyen folyamatok vezethetnek a DNS információtartalmának megváltozásához" - mondta Haracska Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Központjának (SZBK) tudományos főmunkatársa.   A tudós, aki korábban Skóciában, majd hat éven át az Egyesült Államokban végzett kutatásokat, 2003-ban hozta létre 15 fős csapatot Szegeden. A közelmúltban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Pollányi Mihály-programjában 300 millió forintot nyert kutatásaihoz, a támogatást 2007-től három éven át folyósítják. Korábban hasonló összeget nyert két külföldi pályázaton.   Haracska Lajos magyarázata szerint a DNS instabilitásának egyik oka a számos károsító hatás, ilyen egyebek mellett a dohányfüst, és ilyenek az ultraibolya sugarak is. A sejt hibajavító mechanizmusa korrigálja a károsító hatást, ám ha annak mértéke túl nagy, a rendszer nem képes kezelni a "meghibásodást". A sejtosztódás folyamán halmozódnak a mutációk (változások), amelyek a sejten belüli alapvető folyamatokat érintik. Végső soron kialakul egy viszonylag új genetikai információval rendelkező sejt.   A kutató a rákos folyamatot az evolúcióhoz hasonlította. Mint mondta, az evolúció során új fajok alakulnak ki, mert megváltozik az élőlények genetikai állománya. A rákos sejt is megváltozott genetikai állománnyal  rendelkezik az eredeti, kiinduló sejthez képest. Kialakulása úgynevezett reverse (fordított) evolúció, s minél gyorsabban változik a DNS, annál nagyobb az esély, hogy rákos daganat képződik. "Csoportunk azt vizsgálja, hogy milyen mechanizmusok befolyásolják e változások gyorsaságát. Ez egyrészt  a DNS-t károsító környezeti hatásoktól függ, másrészt attól, hogy sejtjeink hibajavító rendszere milyen mértékben képes korrigálni a változásokat" - mondta.   Haracska Lajos példaként a bőrrákra való fokozott hajlammal járó örökletes betegséget, a xeroderma pigmentosum-ot hozta fel, amelynél a sejtek egyes DNS hibajavító rendszerei nem működnek. "E betegeknél viszonylag fiatalon a napfény hatására bőrrák fejlődhet ki, mivel hiányoznak a hibajavító rendszer bizonyos elemei, ugyanis ezek génjeiben mutációk találhatók. Ám ha a betegek óvakodnak a napfénytől, hosszú életkort élhetnek meg" - mutatott rá.   A szegedi kutatók  a betegség egy különleges formájával, a xeroderma pigmentosa varians-sal (XPV) is foglalkoznak, amelynél, bár jól működik a hibajavító rendszer, az ultraibolya sugárzás hatására mégis bőrrák alakul ki. "Sikerült kimutatnunk, hogy itt enzimhiány okozza a gondot. A DNS információtartama a sugárzás hatására nagymértékben átalakul, majd sejtosztódásról sejtosztódásra az enzim hiányának következtében halmozódnak a mutációk azokon a pontokon, ahol az ultraibolya fény kifejtette káros hatását" - tette hozzá Haracska Lajos.   A kutató közlése szerint az új tudás birtokában már az újszülötteknél kimutatható, hogy valaki jó, vagy hibás XPV-géneket örökölt, és a hibás génnel rendelkezőknél is megfelelő életmóddal megelőzhető a bőrrák kialakulása. "Tulajdonképpen egy enzimcsaládról van szó és most azt vizsgáljuk, mi határozza meg, hogy melyikük, a mutációt generáló avagy a genetikai információt hibátlanul átíró enzim jut szóhoz. E modell révén megmagyarázható, hogy miért hajlamosabbak egyes emberek a bőrrákra" - mondta.   A szegedi kutatók más, a DNS másolásának folyamatát befolyásoló gének hatásmechanizmusával is foglalkoznak. Ilyen egyebek közt a melanómához (rosszindulatú bőrrákhoz) köthető gén, vagy egy másik, amely a vastagbélrákban szenvedők 40 százalékánál nem működik. "Sikerült bizonyítanunk, hogy e két génnek szerepe van a genetikai információ hibamentes átírásban" - szögezte le Haracska Lajos, hozzátéve, hogy további géneket próbálnak azonosítani, amelyeknek szerepe van a károsodott DNS átírásában. E kutatásoknak a diagnosztikában és a gyógykezelésben is lehet szerepe.
Életmódváltók

Legnézettebb videónk: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag