A bor meghosszabbítja a mellrákosok életét?

A legújabb kutatások szerint napi egy pohár elfogyasztásával a mellrákkal küzdő nők akár 20 százalékkal is növelhetik túlélési esélyeiket.

A rendszeresen kis mennyiségben bort fogyasztó páciensek nagyobb eséllyel gyógyultak fel mint azok, akik nem ittak egy kortyot sem. Ez már csak azért is meglepte a tudósokat, mert az egészséges nők esetében az alkoholfogyasztás a mellrák egyik legjelentősebb rizikófaktora.

Egyes szakértők úgy gondolják, hogy az alkoholban található kémiai anyagok nem csak az egészséges, de a daganatos sejteket is képesek roncsolni és ennek köszönhető a bor jótékony hatása. Egyelőre nincsen ajánlások a mellrákkal küzdő nők borfogyasztását illetően, de az egészséges nőknek nem ajánlatos túllépni a heti 14 egységet (ez körülbelül napi egy kis pohár bort jelent). A mellrákos nők általában abbahagyják az alkoholfogyasztást a diagnózis után azt remélve, hogy az majd segíti a gyógyulásukat.

A Cambridge Egyetem tudósai összesen 13 525 melldaganattal küzdő nő állapotát figyelték meg hét éven keresztül. A kutatók figyelemmel követték a páciensek alkoholfogyasztási szokásait, valamint testtömegindexük változásait is. A heti hét egységnyi bort - ez körülbelül három és fél kis pohárnak felel meg - fogyasztó nők túlélési esélye 10 százalékkal nőtt meg az absztinensekhez képest, a 14 egységet ivóknál pedig 20 százalékkal voltak jobbak a túlélési esélyek. "A kutatási eredmények alapján egyértelműen ajánlott a mértékletes borfogyasztás a mellrákkal diagnosztizált nők esetében" - nyilatkozta Dr. Paul Pharoah, az egyetem onkológiai tanszékének munkatársa.

Bár az alkohol úgy tűnhet, hogy jelentősen növeli a mellrákos nők túlélési esélyeit, a tudósok szerint ez a hatás csak kis részben tulajdonítható a bornak. "A terápia sikerességét számtalan más tényező (diagnózis időpontja, életkor, a betegség típusa) is befolyásolja, ezért nem biztos, hogy a túlélési esélyek csak a bor miatt változtak meg" - írják a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!