Nem mindennapi betegség Nemcsak az angolból átvett elnevezés rövidítése talányos - Chronic=krónikus, Obstructive=légzési nehezítettséggel járó vagy elzáródásos, Pulmonary=tüdő-, Disease=betegség - és nehezen lefordítható. Különleges, mert több légúti betegség együttes jelenlétéből fakad: a krónikus obstruktív bronchitis és a tüdőtágulás együtt rombolják a beteg légzését.
Az idült hörghurut beszűkíti a hörgőket, miközben a fokozott váladékképződés és erőltetett légzés miatt a tüdő-léghólyagocskák összeolvadva elpusztulnak, és erősen csökken a légzőfelület; bekövetkezik a tüdőtágulás. Az aktív vagy passzív dohányos környezet, poros, vegyi anyagokkal szennyezett munkahelyi körülmények lehetnek okozói a bajnak.
Azonnal fel kell tárni a tünetek hátterét. A hörgőzörejek hallgatózással is megfigyelhetők, illetve a betegséget légzésfunkció-vizsgálattal (spirometria) lehet a legjobban igazolni, és elkülöníteni más tüdőproblémáktól, asztmától. Méghozzá egészen korai, akár tünetmentes időszakban is. Ha a COPD beigazolódik, a betegség beavatkozást igényel, különben feltartóztathatatlanul rosszabbodni kezd a tüdő állapota. Ezt a korai szakaszban nehéz elképzelni, de tíz-tizenöt év múlva komoly köhögéses és fulladásos rohamok várhatók, amik a legkisebb fizikai terhelésre is jelentkeznek, így nagyon megnehezítik, sőt ellehetetlenítik a mindennapi életet: akár az egyszerű felkelést, mosdást, az utcán való közlekedést is.
A dohányosoknál ennél is rosszabb a helyzet, mert az ő állapotuk rohamosan, igen gyorsan romolhat. A kór lényegében visszafordíthatatlan - mondják az orvosok -, mivel az egyszerű bronchitis (tudjuk a megfázások példáján) még jól gyógyul, kezelhető. Ha azonban obstruktív formába váltott át, nem lehet visszafordítani, akárcsak a tüdőtágulásos szövetkárosodást. Idővel a fulladás az éjszakai alvást is akadályozza, a légzési problémák a szívet is megbetegítik. A kezeléssel fel lehet tartóztatni a betegséget.
Irány a vitálkapacitás-mérés!
A kivizsgálás egyik leglényegesebb része a légzésfunkció-vizsgálat. A vizsgált személy orrát csipesszel zárják el, így csak a száján át tud lélegezni. A beszívott levegőt a spirométer szájba vett fúvókájába kell kifújni. Így mérhető többek között a vitálkapacitás, a lehető legnagyobb, legmélyebb levegővétel után kilégzett levegő térfogata, illetve a leleten FEV1 (forced vital capacity in 1 second) néven szereplő érték. Ehhez maximális levegővétel után kell a páciensnek a levegőt kifújnia a készülék fúvókával ellátott csövébe, és az erőltetett kilégzéskor 1 másodperc alatt kilélegzett levegőtérfogatot vagy légzési tartalékot mérik. Ennek értékét a vitálkapacitás százalékában is meg szokták adni. Egészséges ember az első másodpercben fújja ki összes levegőjének 80-84 százalékát. Az arány csökkenése betegségre utal, COPD esetében 70 százaléknál kevesebbet sikerül kifújni.
A vitálkapacitás (VC) átlagértéke 3500-4500 ml, egészséges felnőtt emberben a korral évente mintegy 25-30 milliliternyivel csökken. Ha azonban a csökkenés meghaladja a korral járó értéket, az ugyancsak lehet a krónikus obstruktív bronchitis jele, akár egyéb tünet nélkül is! A légzés nehezítettsége ebben az esetben a vizsgálathoz adott megfelelő hörgőtágító gyógyszerrel sem javul, így az asztmás ok is kizárható.
Tünet nincs, lelet van, kezelés lehetséges! Mi a teendő abban a helyzetben, amikor az ember jól érzi magát, de bebizonyosodott, hogy rosszabbodó betegség fenyegeti? Az orvosokat is sokat foglalkoztatta a kérdés, van-e értelme a kezelésnek. Hiszen a súlyos COPD-ben bevált gyakorlat szerint a komoly tünetekhez mérten alaposan átgondolt, komplex kezelés szükséges.
Miután sikerült beazonosítani a tüdő e komplex megbetegedését, és sikerült megismerni természetét, nemzetközileg elfogadott irányelveket dolgoztak ki a kór értékelésére és kezelésére. A legjobban bevált gyógyszerek rövid és hosszú hatású, belélegzéssel bejuttatott antikolinerg hörgőtágító szerek. A rövid hatásúakat naponta négyszer, a hosszan hatókat csak egyszer kell bejuttatni. Hatásuk alapja, hogy a paraszimpatikus idegrendszerben az idegsejtek ún. muszkarin típusú acetil-kolin-receptoraihoz kötődve megakadályozzák a hörgőszűkítő simaizmok összehúzódását kiváltó ingerület továbbadását. A hosszú hatású készítmény fizikai aktivitás, mozgás közben is képes enyhíteni a légszomjat, fulladást.
A hirtelen fellépő, alkalmi légszomj ellen elegendő a gyorsan, de rövid ideig ható, ún. béta-2-agonistákat tartalmazó gyógyszer, ami a szimpatikus idegrendszeri béta-2-receptorokra hatva váltja ki a simaizmok ellazulását, de vannak tartós hatású béta-2-agonista hörgőtágítók is. A spórolós kombinált használat az esetleges mellékhatások - fejfájás, szívritmuszavarok - elkerülése végett indokolt. Feltétlen előnyük azonban, hogy a tüneti kezelésen túl bizonyítottan megfékezik a betegség további rosszabbodását. Pusztán a tünetek enyhítésére alkalmaznak még a fulladást mérséklő, szájon át adott xantinszármazékokat (teofillin), a krónikus gyulladások kezelésére inhalációs szteroid gyulladáscsökkentőket, valamint váladékoldó, köptető hatóanyagokat.
A nemzetközi tüdőgyógyász-társaság, a GOLD (Global Initiative for chronic Obstructive Lung Disease) és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság által elfogadott besorolás szerint a tünetmentes és az említett nagyon enyhe tüneteket mutató, de légzésfunkciós értékei alapján már kimutatható COPD a négyből az I-es és II-es stádiumba sorolhatók. Szükséges-e ilyenkor a kezelés?
Nem fölösleges! Nyilván nem szabad fölöslegesen gyógyszerekkel terhelni a szervezetet, ha nem hoz javulást. Mivel a COPD korai stádiumában a tünetek is enyhék, a javulás sem igen érzékelhető. Lényeges kérdés azonban, hogy e lappangó időszakban van-e romlás a tüdő állapotában. Nemrég kiderült, hogy COPD esetében kezelés nélkül a még nem túl súlyos kettes stádiumban a legnagyobb arányú a vitálkapacitás éves romlása. Felmerült tehát a kérdés, mégis érdemes volna ezt gyógyszeresen fékezni. Négy éven át vizsgálták meg II-es stádiumú COPD-betegek állapotának változását dózisfüggő, hosszú hatású, inhalatív antikolinerg hörgőtágító gyógyszer szedése mellett.
A kezelés nyomán a betegek vitálkapacitásának csökkenése alig volt több, mint amennyi életkorukból is adódott volna, javította a légzésfunkciót, és sikerült visszaszorítani a fulladásos rohamokat. A rosszullétek és a rosszabbodás következő fázisai csak később jelentkeztek. A betegek általános közérzetjavulásról számoltak be, fizikai teljesítőképességük javult.
A korai felismerést követően elkezdett terápia tehát nem csak tüneti javulást hoz, hanem a betegség lefolyását is lassítja, megállítja. A korai kezelés legnagyobb haszna nem is a pillanatnyi javulás, hanem az, hogy 10-15 év múlva sem kell majd a betegnek lemondania normális életviteléről.
