Szívmegállás ellen beépített defibrillátor?

Az implantálható kardioverter-defibrillátorok - a páciens mellkas bőre alá ültetett életmentő szerkezetek - segíthetnek csökkenteni a kamrai fibrilláció elnevezésű súlyos szívritmuszavar által okozott szívmegállások előfordulását.

Holland kutatók szerint a kardioverter-defibrillátorok 2005 és 2008 között 81 ember életét mentették meg. 1995 és 2008 között jelentősen csökkent a kamrai fibrilláció által okozott szívmegállások száma, ez pedig egyharmadrészt ezeknek az eszközöknek köszönhető.

"Évente körülbelül 20 olyan pácienssel találkozunk az implantálható kardioverter-defibrillátorral élők közül, akik az eszköz nélkül komoly életveszélybe is kerülhetnének" - nyilatkozta dr. Rudolph Koster, az Amszterdami Akadémiai Egészségügyi Központ kardiológusa. A tudósok az 1995 és 1997, valamint a 2005 és 2008 közötti amszterdami sürgősségi kardiológiai eseteket megvizsgálva készítették el kutatásukat.

A kamrai fibrillációval kezelt betegek közül 166 páciens esetében körülbelül 194 potenciálisan végzetes szívmegállást előzött meg az a 339 elektromos impulzus, amit az implantálható defibrillátorok bocsátottak ki. A tudósok szerint a kamrai fibrilláció előfordulása 1995 és 1997 között 63, 2005 és 2008 között pedig további 47 százalékkal csökkent.

A kamrai fibrilláció okozta szívmegállás előfordulása szintén drámaian csökkent - 100 ezer emberből csak minden 17,4-nél fordul elő, a korábbi 21,1-hez képest. Ugyanakkor más szívritmuszavar miatti szívleállások száma nőtt a korábbihoz képest, egyelőre ismeretlen okokból.

A kutatás részletes leírása a című orvosi szaklap augusztusi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?