Rejtélyes radioaktív anyag Európa felett

A német szövetségi sugárvédelmi hivatal rejtélyes radioaktív anyag jelenlétéről számolt be Európa-szerte.

Veszélyben az egészségünk?

A Berliner Morgenpost tájékoztatása szerint először osztrák, majd német időjárási állomások dolgozói figyeltek fel a mért adatokban bekövetkezett kis mértékű változásra, majd méréseiket a szövetségi sugárvédelmi hivatal is ellenőrizte. Úgy találták, hogy a légkörben megnövekedett a ruténium egyik izotópjának, a 106Ru-nak a mennyisége - írja a lap értesüléseire hivatkozva az Index .

A frissen felfedezett radioaktív szennyeződés miatt alapvetően nem kell aggódni, annyira kis mértékű a koncentrációja a levegőben, hogy nem jelent semmiféle veszélyt az egészségre.

Hogy milyen forrásból származik a levegőbe jutott sugárzóanyag, egyelőre rejtély. Annyi biztos, hogy nem atomerőművi balesetről lehet szó, mivel csak egyetlen anyag egyetlen izotópja került a levegőbe, ami nem jellemző az atomenergetikai incidensekre. A szakemberek szerint valahonnan az Urál-hegység déli vidékeinek irányából származik az izotóp, és úgy néz ki, egyszeri szennyezésről lehetett szó.

Rejtélyes radioaktív anyag jelenlétéről számoltak be Európa felett
Rejtélyes radioaktív anyag van Európa felett

A béta-sugárzó 106-os ruténium felezési ideje kicsivel több mint egy év, azaz ennyi idő kell, hogy természetes bomlás útján felére csökkenjen a mennyisége. Használják többek között a rákgyógyászatban, műholdakban mint energiaforrást és atomerőművek fűtőelemeinek újrafeldolgozása során is.

A német és osztrák hatóságok kapcsolatba léptek orosz kollégáikkal, hogy tisztázzák a szennyezés okát és forrását, és megbízható adatokat kapjanak mértékéről.

Magyarországon is mérték a megnövekedett radioaktivitást

Erről számolt be az Indexnek dr. Zagyvai Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont (MAT EK) csillebérci telephelyének sugárvédelmi megbízottja. A telepen működő levegőmonitorozó állomás naponta pár száz köbméter levegő átszűrésével vételez aeroszol mintákat, és az október első napjaiban vett mintákból a szükséges párnapos pihentetés után gammaspektroszkópiás eljárással valóban kimutatták a ruténium-106 jelenlétét.

Az óvatos becslés szerint két nagyságrenddel volt nagyobb a nálunk mért ruténium-106 mennyiség, mint az ugyanabban az időben Franciaországban mért mennyiség, amiből nyilvánvalóan arra lehet következtetni, hogy hozzánk a csóva vastagabb része jutott, mivel közelebb vagyunk a feltételezett forráshoz. A megnövekedett béta- és gammasugárzás semennyire sem veszélyeztette a lakosságot, az egészségre ártalmas határértékektől óriási távolságra voltunk, a természetes háttérsugárzás tíz-húszezred részéről volt csak szó, közölte Zagyvai Péter.

Hazai forrásból származhat a szennyezés?

A csillebérci kutatók egyébként először azt ellenőrizték, hogy nem hazai forrásból származott-e véletlenül a ruténium. Ezt ki lehetett zárni, azt azonban csak a mérések alapján nem lehet megmondani, hogy melyik országban van a szennyezés kibocsátója, és a szennyezés pontos mértékét sem nagyon lehet még megbecsülni sem.

Legvalószínűbb, hogy egy orvosi izotópokat előállító radiokémiai laborból szabadulhatott ki a kis mennyiségű sugárzó anyag - feltehetően meghibásodott szűrés vagy szigetelés miatt. Bármi történt is, befejezett incidensről van szó, a szennyezésnek nincs utánpótlása: az MTA EK mérései szerint a mért értékek visszaestek a szokásos szintre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra