Miért lesz valaki balkezes?

A világ népességének körülbelül 10 százaléka balkezes. Bár senki sem tudja pontosan, mitől lesz egy ember jobb- vagy balkezes, sokan hajlanak arra, hogy kijelentsék, genetikai eredetű. Brit kutatók azonban éppen az ellenkezőjét bizonyították be.

John Armour professzor és Dr. Angus Davison, a Nottinghami Egyetem kutatói, valamint Chris McManus, a University College London professzora a szaklapban megjelent tanulmányukban kizárták, hogy erős genetikai meghatározója lenne a jobb- vagy balkezesség kialakulásának.

Kutatásukhoz közel kétezer ikerpár genomját elemezték, mégsem tudtak kimutatni olyan erős genetikai tényezőt , ami meghatározná a jobb- vagy balkezességet. Ha a genetikai domináns szerepet játszana a kézhasználat meghatározásában, a szakértők véleménye szerint eltérést lehetne látni a genom azon részén, amely ezt befolyásolja. A kutatás azonban nem támasztott alá ilyen összefüggést.

Eredményeik ellentmondanak az Oxfordi Egyetem MRC Funkcionális Genomkutató Intézete által a közelmúltban készített kutatásnak, amely azt mutatta, hogy jelentős összefüggés fedezhető fel a jobb- és balkezességgel a PCSK6 génben. Az oxfordi professzorokat azonban nem tántorították el a legújabb eredmények, mert szerintük ezek a tényezők bizonyára meglehetősen gyengék, nem választás vagy tanulás kérdése.

William Brandler, a genetikai összefüggést kimutató korábbi kutatás vezető szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy eredményeik nem magyarázzák teljes mértékben a bal- és jobbkezesség váltakozását a népesség körében.

Senki sem tudja pontosan, mitől lesz egy ember jobb- vagy balkezes

"Az emberi viselkedés összes aspektusához hasonlóan a természet és a nevelés itt is együtt jár" - magyarázta Brandler. "A jobb- vagy balkezesség kialakulását a gének, a környezet, és a jobbkezesség felé irányuló társadalmi konvenció keveréke befolyásolja."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra