Megtalálták azt a gént, amely megelőzheti az alkoholizmust

Amerikai kutatók nemrég bejelentették, hogy felfedeztek egy olyan génvariánst, amely védelmet nyújthat az alkoholizmus ellen, és prevenciós kezelés kifejlesztéséhez vezethet.

A CYP2EI elnevezésű génvariáns az emberek az alkoholra adott válaszával áll összefüggésben. Akikben megvan ez a gén - ez az emberek 10-20 százaléka - úgy érzi, hogy már néhány pohár alkoholtól sokkal jobban berúg, mint mások - állítják az Észak-Karolina Egyetem kutatói. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az alkoholra adott erős reakcióval rendelkező emberek "kisebb valószínűséggel válnak alkoholistává életük későbbi szakaszában, de ennek genetikai alapját nem ismerték" - írták a kutatók az Alcoholism: Clinical and Experimental Research online kiadásában közzétett tanulmányukban.

Az alkoholizmus genetikai jellemzőinek azonosítása érdekében a kutatócsoport Kirk Wilhelmsen vezetésével több száz főiskolás korú testvérpárt toborzott, akiknek legalább az egyik szülője alkoholista. A kísérlet alanyai körülbelül három italnak megfelelő mennyiségű alkohol/üdítő koktélt kaptak, és megkérdezték tőlük, hogy a következő lehetőségek közül mit éreznek: Részeg vagyok, Nem vagyok részeg, Álmos vagyok, Nem vagyok álmos.

A kutatók genetikai elemzésekkel határozták meg azt a génterületet, amely befolyásolja a diákok alkohol-percepcióját. A CYP2EI génről, amely nem a májban, hanem az agyban található, a kutatók már régóta tudták, hogy alkoholbontó enzimet tartalmaz, és szabadgyököket hoz létre.

"Kiderült, hogy a CYP2E1 gén egy bizonyos változata érzékenyebbé teszi az embereket az alkoholra. Azt vizsgáljuk, hogy ez annak tudható-e be, hogy több szabadgyököt termel" - nyilatkozta Wilhelmsen. "Az eredmény azért érdekes, mert teljesen új mechanizmusra utal azzal kapcsolatban, ahogyan iváskor az alkoholt észleljük" - tette hozzá. A "lerészegedés" hagyományos elképzelése szerint az alkohol az idegi átvivőanyagok működésére gyakorol hatást.

Wilhelmsen szerint ennek köszönhetően olyan gyógyszereket fejleszthetnek ki, amelyek a CYP2E1 gén indukálása révén érzékenyebbé teszi az embereket az alkohollal szemben, vagy kijózanítja őket, amikor túl sokat ittak. "Az alkoholizmus nagyon összetett betegség, rengeteg bonyolult oka lehet annak, hogy miért isznak az emberek. Ez csupán egyike a számos oknak" - tette hozzá a kutató.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra