Két oltás kell bárányhimlő ellen

Amikor a bárányhimlő elleni védőoltást 1995-ben bevezették az Egyesült Államokban, a szakértők arra számítottak, hogy egyszeri oltás elegendő lesz az élethosszig tartó védettség eléréséhez. Mára azonban kiderült, hogy tévedtek.

Az első oltás által nyújtott védettség idővel csökken, ezért emlékeztető oltásra van szükség, ha a lehető legnagyobb eséllyel szeretnénk megvédeni gyermekünket a vírusos betegség ellen. A szakértők 10 éven át tartó vizsgálat után jutottak erre a következtetésre. 1995-2004. között több mint 11 ezer beoltottat követtek nyomon. Közülük 1080-an, vagyis 9,5 százalékuk átesett a betegségen, ami azonban enyhébb tünetekkel jelentkezett, mint általában a nem oltott betegek esetében. Eredményeikről a New England Journal of Medicine-ben olvashatunk. Az úgynevezett "áttöréses" betegség enyhe lefolyású volt, mondta el ifj. Dr. Robert Frenck, a Cincinnatii Gyermekkórház gyermekgyógyász professzora, egyben az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának fertőző betegségekért felelős bizottságának tagja.

A bárányhimlőt a varicella-zoster vírus okozza, és általában az arcon megjelenő kiütésekkel kezdődik. A hólyagokká váló vörös kiütések az egész testre ráterjednek, gyakran több száz elváltozás is jelentkezik a gyermek testén. A hólyagok pörkösödés után gyógyulnak egy-két héten belül. Az oltott gyerekeknél Freck szerint általában kevesebb, mindössze 20-50 hólyag jelentkezett, ám az iskolákban és óvodákban ennek ellenére sem látták a betegeket szívesen, hiszen a fertőzés könnyen terjed a gyerekek között.

Az eredmények alapján az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) két oltást ajánl a gyermekeknek, az elsőt 12-15 hónapos korban, a másodikat 4-6 éves korban. Azok a 13 év feletti gyermekek, akik még nem estek át a betegségen szintén két oltást kell, hogy kapjanak, minimum 4-8 hét különbséggel. Felnőttek számára is ajánlható a vakcina, ha az illető még nem volt bárányhimlős, azonban nem szabad elfelejteni, hogy nincs tökéletes védőoltás. 2006-ban engedélyeztek egy négyes kombinációból álló vakcinát, mely a bárányhimlő mellett a mumpsz, a kanyaró és a rubeola ellen is véd, ám jelenleg az USA-ban nem elérhető. A gyártó cég 2009-re ígéri, hogy újra megjelenik vele a piacon.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra