Jobb vagy bal? Miért keverjük össze az irányokat?

Időnként mindenkivel előfordul, hogy egy pillanatra elbizonytalanodik, melyik a jobb és melyik a bal irány - vannak olyanok, akiknél ez kifejezetten gyakori. Szerencsére, ez nem a személyes szellemi képességeinket minősíti.

A jobb és bal oldal megkülönböztetése meglepően összetett neurológiai és pszichológiai folyamat, melyben szerepet játszik például a különböző érzékszervek integrálásának képessége, a memória és a nyelvi képességek is.

Van, akinek automatikusan megy, de van olyan is, akinek nehézséget okoz a jobb és bal oldal megkülönböztetése, vagyis egy hirtelen döntési helyzetben elbizonytalanodhat, és gondolkoznia kell, hogy melyik a jobb és melyik a bal. Nehezítheti a helyzetet, hogy ha szemben állunk valakivel, akkor a jobb és bal oldalak „felcserélődnek”: vagyis, ami az egyik félnek a jobb oldala, az a másiknak a bal. Ebben az esetben a bonyolult folyamatokhoz még az is hozzáadódik, hogy képzeletben „meg kell fordítanunk” az adott képet.

A két oldal felcserélése az esetek nagy részében csak zavaró kellemetlenség, de bizonyos helyzeteben, például autóvezetésnél , kifejezetten veszélyes lehet. Arról pedig több történetet is hallani lehetett, hogy tragikus tévedésként nem azt a végtagot amputálták, melyet kellett volna.

Aki gyakran összetéveszti a jobb és a bal irányt, vagy gyakran döbben rá, hogy fordítva tartja a térképet, az nyugodtan hibáztathatja a hálósejtjeit. Ez meg mit jelent? Kattintson ide!

A jobb és bal oldal keverése gyakoribb a nőknél , de az, hogy valaki esetleg keveri az oldalakat vagy elbizonytalanodik, több tényezőtől is függ. Az egyik ilyen a stressz: azoknál, akiknél ez az automatizmus jól működik, laboratóriumi kísérletek során a teljesítménykényszer miatt könnyebben hibáznak.

A jobb és bal irány összetévesztéséről is az agyunk tehet

Könnyen okozhatja a jobb és bal oldal keverését a környezet, például a zavaró zajok vagy a kérdezősködés. Egy-két megfelelő technika (például az óra- vagy gyűrűviselés) segítségével csökkenthetjük azokat az eseteket, amikor a jobb és bal oldal megkülönböztetése problémát okoz.

A jobb és bal oldal megkülönböztetésének nehézsége súlyos betegség tünete is lehet. A Gerstmann-szindróma az agy bizonyos területének sérülése vagy stroke miatt jelenhet meg, és az oldalak megkülönböztetése mellett az írási, számolási nehézségek vagy képtelenség, illetve a kéz ujjainak megkülönböztetésének a hiánya is jellemző tünet. Igen ritkán gyermekkorban is jelentkezik, ennek okát még nem sikerült megállapítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!