Csak azért ébreszt fel a kávé, mert hiszünk benne?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy új tanulmány szerint nem kell aggódnunk azért, hogy esetleg valaki véletlenül koffeinmentesre cseréli a kávét a főzőben, ugyanis amíg azt hisszük, hogy a koffeines kávét isszuk, valószínűleg ennek megfelelően reagálunk. Boldogabbá és mentálisan éberebbé válunk, ugyanúgy, mintha valóban egy adag méregerős feketelevest gurítottunk volna le. Vagyis a kutatók szerint a koffein nem feltétlenül a csészénkben, hanem az elménkben van.

A University of London kutatói 88 tizennyolc és negyvenhét év közötti hallgató részvételével vizsgálták ezt a placebo hatást. Az alanyok naponta legalább egy csésze koffeines kávét fogyasztottak szokás szerint. A résztvevők úgy tudták, hogy a kutatók a koffein kedélyállapotra és agyi teljesítőképességre gyakorolt hatását vizsgálják.

A résztvevőket négy csoportra osztották. Az első kettő koffeines kávét kapott, de az egyik csoport tagjai úgy tudták, hogy a kávé koffeinmentes. A másik két csoport tagjai egy csésze koffeinmentes kávét kaptak, az egyik csoport tagjainak azonban azt mondták, hogy koffeines kávét isznak. A hallgatók öt perc alatt ihatták meg kávéjukat, majd 55 percet pihentek, és tesztekkel vizsgálták kedélyállapotukat és agyműködésüket.

Az eredmény azt mutatta, hogy a koffein valós fogyasztása és maga a hit, hogy koffeint fogyasztottak, egyaránt javította a résztvevők figyelmét és feladatmegoldó sebességét, amivel pszichomotoros funkciójukat mérték.

Az Appetite folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy ha például házastársunk olyan sok koffeint fogyaszt, hogy már nem tud tőle elaludni, érdemes titokban koffeinmentesre cserélni a kávét. A placebo hatás persze csak akkor működik, ha a fogyasztó nem tud róla, ezért igyekezzünk eltüntetni a koffeinmentes kávé csomagolását, nehogy kiderüljön a turpisság.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32888

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag