Akarja tudni, öt év múlva életben lesz-e még?

Kíváncsi vagy arra, hogy a következő öt évben meg fogsz-e halni? A kutatók olyan "haláltesztet" dolgoztak ki, amely képes kimutatni ezt.

A szűrővizsgálat a vérmintából állapítja meg, hogy kik vannak kitéve a szívbetegségtől a daganatos megbetegedésekig a különféle betegségek okozta halálozás magas kockázatának. Még azokat is képes azonosítani, akik látszólag teljesen egészségesek, mégis korai halálozás vár rájuk.

A szűrővizsgálat finn és észt kifejlesztői azt remélik, hogy módszerük segít majd azonosítani azokat a rejtett betegségekben szenvedő embereket, akiknek megfelelő kezeléssel meg lehet menteni az életét. Valószínű azonban, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a "halálteszt" ötlete.

a
A kutatók olyan "haláltesztet" dolgoztak ki, amely képes kimutatni...

A kutatók először több mint 17 ezer általánosan egészséges ember vérmintájában vizsgáltak több mint száz különböző vegyületet. Évekig követték nyomon az önkénteseket, majd összevetették az elhalálozottak mintáit azokéval, akik életben maradtak. Az összehasonlításból az derült ki, hogy négy kémiai jelző, biomarker, a bármilyen eredetű halálozás öt éven belüli bekövetkezésének magas kockázatát jelzi előre. Mind a négy vegyület természetes módon jelen van a vérünkben, de a kutatók szerint a biomarkerek szintje a lényeg.

A PLoS Medicine szaklapban közzétett eredmények még akkor sem változtak, amikor a szakértők más egészséget befolyásoló tényezőt, például a dohányzást, az elhízást, az alkoholfogyasztást, az életkort, a vérnyomást és a koleszterinszintet is számításba vették. A négy biomarker közül eddig csak egyet, az albumint hozták összefüggésbe a betegségekkel.

Johannes Kettunen, a finn Molekuláris Gyógyászati Intézet kutatója így magyarázta az eredményeket: "Különösen az az érdekes, hogy ezek a biomarkerek nagyon különböző típusú betegségek, például a szívbetegség és a daganatos betegségek okozta halálozásokat is előre jelzik. Úgy tűnik, hogy a test általános gyengeségét mutatják ki. A továbbiakban azt vizsgáljuk, van-e valamilyen összekötő tényező ezek között a biomarkerek között."

Az új teszttel kapcsolatban valószínűleg felvetődik majd az a probléma, hogy míg egyesek az előrejelzés hatására változtatnak életmódjukon, mások fatalista megközelítésmódot választhatnak. Az is félő, hogy a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kifizetéseik és szerződéseik módosítására használhatják fel az ilyen jellegű információkat.

Napi horoszkóp a Nők Lapja Cafén - kattintson!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra