Lehet, hogy 50 év múlva már nem lesz szívbeteg a Földön?

A szívbetegségek kialakulását nemcsak életmódunk, hanem néhány - egészen pontosan 18 - gén is befolyásolja, derült ki azokból a vizsgálatokból, melyek során mintegy 300 tudós körülbelül 200 000 ember genetikai állományát tanulmányozta.

SzívinfarktusA Nature Genetics-ben megjelent cikk szerint 50 éven belül eltüntethetjük a szívbetegségeket a Földről. A felfedezés új utakat nyithat nemcsak a kezelésben, hanem a megelőzésben is, hiszen minden nyolcadik ember szívbetegségben hal meg világszerte.

A kutatók azokra a génekre koncentráltak, melyek a szívizmokat ellátó erek beszűkülésért felelősek. A szűkületet az erek falában lerakódott plakkok okozzák. Az erek szűkülete, illetve elzáródása az oka a szívritmuszavaroknak, a szívinfarktusnak vagy a szívelégtelenségnek. A 18 gén közül néhány a koleszterin-anyagcserére hat, mások a vérnyomásra, de az újonnan felfedezett gének többségének feladata még nem tisztázott. Ez utóbbi tény azt bizonyítja, hogy az ismert tényezőkön kívül még számos oka lehet a szívbetegségeknek.

Dr. Robert Roberts, az Ottawai Egyetem Kardiológiai Intézetének munkatársa szerint a legfontosabb feladatunk most az, hogy megértsük, hogyan működnek ezek a gének, és ennek megfelelően olyan új gyógyszereket fejlesszünk ki, melyek segítségével nagyobb hatásfokkal küzdhetünk meg a szívbetegségekkel.

A felfedezés azt jelenti, hogy egyre közelebb kerülünk egy olyan genetikai teszt megalkotásához, mely képes megmondani, hogy mekkora az esélyünk a szívinfarktusra. Ennek ellenére a legtöbb ember számára az életmódbeli faktorok, mint a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen étrend jelentik a legnagyobb rizikótényezőt a szívinfarktus szempontjából.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra