Kisebb az esélye a férfiaknak a melanomával szemben

A melanoma nevű bőrdaganat túlélését illetően a természet a jelek szerint nagyvonalúbban bánt a nőkkel, mint a férfiakkal - derült ki egy friss kutatásból.

A rotterdami Erasmus Orvostudományi Egyetem kutatói, Dr. Arjen Joosse vezetésével négy európai tanulmányt elemeztek. Az eredmények azt mutatták, hogy a korai stádiumú melanoma diagnózisát követően a nők 30 százalékkal jobb kimenetelt várhatnak, mint a férfiak. A kutatók szerint e jelentős eltérés oka a nemek biológiájában keresendő.

A online kiadásában megjelent tanulmányból az derül ki, hogy a 30 százalékos előny a túlélésen kívül az áttétekre is vonatkozik: a nők esetében 30 százalékkal alacsonyabb annak valószínűsége, hogy a daganat továbbterjed a nyirokmirigyekre vagy más szervekre.

A kutatás során Joosse és munkatársai 2700 melanomás beteg adatait elemezték, akik négy különböző melanoma kezeléssel kapcsolatos európai kísérletben vettek részt. Az alanyokat 1. vagy 2. stádiumú daganattal diagnosztizálták. A kezelés során az összes beteg esetében figyelték a betegség remisszióját, kiújulását, terjedését és a halálozást. Az eredmények azt mutatták, hogy a melanomás férfibetegek esetében a diagnóziskor rosszabbak voltak a betegség jellemzői és a betegség alakulása is.

Az egyetlen kivételt a fej-nyaki melanomák esetében mutatták ki, amikor a nemi eltérések eltűntek. A kutatók azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a kutatás sajátosságai miatt végül még ez a kivétel is félrevezető lehet.

A szakértők úgy vélik, hogy az ösztrogénszint játszhat szerepet a különbségben, bár az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy a hormon nem befolyásolja jelentősen a melanomát. A további lehetőségek közé tartozik a D-vitamin anyagcserét, az immunrendszer működését, a férfi tesztoszteronszintet és az oxidatív stresszt illető nemi eltérések, de Joosse elismerte, hogy a jelenlegi kutatás egyik elméletet sem támasztotta alá.

A szakértők szerint ez esetben tanácsos a férfiaknak a nők fejével gondolkodniuk. A nők ugyanis általában több figyelmet fordítanak a bőrükre, nagyobb valószínűséggel veszik észre a rendellenességeket a bőrükön, és ami a legfontosabb, azonnal cselekednek is. A melanoma esetében pedig a korai diagnózis kulcsfontosságú.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A napsütést az észak felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti, amely az északi tájakon átmenetileg meg is vastagodhat. Csapadék nem várható. Az északias szelet a nyugati határvidéken élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Várhatóan a hét közepéig anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?