Nem mindegy, hogyan öregszünk

Az öregedés ugyan elkerülhetetlen folyamat, ám az, hogyan éljük ezt meg, illetve, hogy miként látszódik ez a bőrünkön, nagyon sokat számít. Mit tehetünk azért, hogy a ráncok minél később jelenjenek meg az arcunkon?

Az öregedés természetes, biológiai folyamat, mely meglátszik a bőrünkön is; egyrészt a génjeink, másrészt az életmódunk és a külső, környezeti tényezők befolyásolják, hogy mikor és hol jelennek meg az első ráncok az arcunkon.

Tudta-e? Szakemberek szerint az öregedést megelőző, lassító kezeléseket már jóval azelőtt érdemes elkezdeni, hogy az első ráncok megjelennek.

Bár a bőrrák minden korosztályt veszélyeztet, a betegség gyakrabban jelentkezik az idősebbeknél. Éppen ezért, rendszeresen vizsgáljuk-vizsgáltassuk meg a bőrünket!

Az érett bőrnél sokszor nemcsak a ráncokkal kell felvenni a harcot: gyakran korábban nem tapasztalt bőrproblémák is jelentkezhetnek, ezért az ápolásnál mindegyikre érdemes odafigyelni. Előfordulhat, hogy a pórusok jobban látszódnak, gyakrabban alakulnak ki mitesszerek; a száraz területek nagyon szárazzá válnak, míg a zsírosodásra hajlamos arcrészek még több faggyút termelnek. Érdemes olyan termékeket választani, amelyek képesek egyszerre kezelni ezeket a bőrproblémákat.

Tisztítás, ápolás és védelem

Az érettebb bőr gyakran száraz is, ez pedig még láthatóbbá, feltűnőbbé teszi a ráncokat, hiszen nincs ami "kitöltse" és feszessé tegye a bőrt. Arctisztítóból a krémes, erősen hidratáló hatású, akár víz nélkül is használható termékeket válasszuk. A szárazság mellett sokan tapasztalják azt is, hogy egyre érzékenyebbé válik az arcbőrük, éppen ezért olyan hidratáló krémet érdemes használni, melyet érzékenyebb bőrre fejlesztettek ki.

Arctisztítóból a krémes, erősen hidratáló hatású, akár víz nélkül is használható termékeket válasszuk
Arctisztítóból a krémes, erősen hidratáló hatású, akár víz nélkül is használható termékeket válasszuk

A szem és a száj körüli, vékony bőrréteg az idő múlásával még jobban elvékonyodhat, a mimika és a beszéd következményeként itt alakulhatnak ki az első ráncok is. Érdemes ezekre az érzékeny területekre külön krémet használni.

Ne feledkezzünk el a fényvédelemről sem! A napsugárzás ugyanis erősen öregíti a bőrt, felgyorsíthatja a májfoltok kialakulását és a bőrrákért is felelős. Negyvenéves kor felett a bőr már nem tud olyan gyorsan regenerálódni, így a napsütés is komolyabb hatással van rá.

Milyen hatóanyagokat keressünk?

Sok olyan különleges (időnként már-már bizarr) anyag van, melynek öregedésgátló, rácmegelőző vagy erőteljes ránctalanító hatást tulajdonítanak. Ezek egy része azonban jóval többet ígér, mint amennyit teljesíteni tud. Bármennyire is meggyőzőek a reklámok, ne higgyük azt, hogy egy-egy krém néhány hét alatt tökéletes feszességgel és fiatalsággal ajándékozza meg az arcunkat. Természetesen, az eredmények nagyon is látványosak lehetnek, ám ehhez megfelelő hatóanyagokat kell összeválogatni.

Házi kencék, profi kozmetikumok - melyik a jobb ?

A hialuronsav fontos szerepet játszik a bőr tömörségének, teltségének a megőrzésében, nagyon jó nedvesség-megkötő. A hialuronsav tartalmú krémek szinte azonnal feltöltik a ráncokat, a bőr simábbnak, feszesebbnek tűnik a használatuk után. A vitaminoknak szintén fontos szerepe van a finomabb ráncok csökkentésében. A C-és az E-vitamin erős antioxidánsok is, melyek védik, feszesítik a bőrt. A K-vitamint főleg szemránckrémeknél alkalmazzák, mert hatékony a sötét karikák, táskák csökkentésében. Az alfa- és béta-hidroxisavak bőrmegújító , tisztító és feszesítő hatásúak, segítenek megelőzni a mitesszerek kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!