5 tipp, hogy jobban aludjon!

Egy átlagos brit mindössze öt és fél órát alszik megszakítás nélkül egy éjjel, ami jelentősen kevesebb a javasolt nyolc óránál. Ezzel ráadásul még nincs is vége. A Metroban kizárólagosan megjelent, 4 000 brit bevonásával készült felmérés azt is felfedte, hogy egy átlagos felnőtt hétköznap csak 11.41 után kerül ágyba. Csaknem egy órával később, mint 3 évvel ezelőtt.

A hosszabb munkaidő, a munkahelyi stressz és a pénzügyi gondok felelősek az alvásidő csökkenésében a Cambridge Súlyterv diétás szakemberei megbízásából készített kutatás szerint. A hálóhely megosztása a társsal szintén tönkreteheti az alvás minőségét. A zavaró tényezők közül első helyen a horkolók szerepelnek.

A Metro eldöntötte, hogy kideríti és megosztja, hogy milyen tippekkel lehet elnyújtani az alvásidőt.

Személyre szóló környezet

Dr. Chris Idzikowski alvásszakértő szerint a megfelelő matrac kiválasztásával átlagosan 42 perccel növelhető az alvás időtartama. Ami az egyiknek kényelmes, az viszont lehet, hogy a társának maga a pokol. Az Alvástanács munkatársa, Jan Turner azt mondja: "Aki a párjával együtt választja ki a matracot, az kényelmes változást visz kettejük életébe. Érdemes inkább king-size matracot választani a standard dupla helyet, ha nehézséget okoz az egy ágyban alvás. A külön paplan is jó ötlet, ha az egyik fél forgolódós, vagy izzadósabb, így egyiknek sem kell feladnia a kényelmét."

Csendes éj

A tökéletes alvási környezetet tönkreteheti, ha a hálótárs beszél álmában. A London délnyugati részén, Richmondban lakó 36 éves Karen Slavick-Lennard sokat tud erről mesélni. Férje, Adam világhírnévre tett szert, miután Karen blogjában kezdte el megörökíteni éjszakai monológjait. Az asszony így nyilatkozott: "Nem zavarja a saját álmát, ha közben beszél. Én viszont mindig felébredek rá. Egy éjjel általában 5-6 órát alszom. Néha jó lenne, ha többet pihenhetnék, de sosem írom a férjem számlájára, mert annyit mulatunk rajta, hogy ez bőven ellensúlyozza a hátrányait. A horkolás például biztosan nagyon zavarna."

Egyedül alvás

Néhány pár esetében a horkolás sajnos olyan súlyos gondot jelent, hogy kénytelenek külön aludni. A 31 éves Jenny Jones szerint azonban nem kell megbélyegezni a horkolókat. "A férjem rettenetesen horkol. Mégis közös a hálószobánk, ahol összebújunk. Amikor viszont elálmosodik, akkor átmegy a saját hálójába. Mások szerint ez így nem valami romantikus, de én sok olyan embert ismerek, aki ugyanígy oldja meg. Ez semmilyen káros hatással nincs a kapcsolatunkra. Egyszerűen csak praktikusabb."

Ágy - jó helyen

"Az alváshiány súlyosan káros az egészségre és gyengíti az immunrendszert" - állítja Dr. Georgina Cannon klinikai hipnoterapeuta, aki szeret a mélyére ásni annak, hogy mi okozza betegei alvászavarát. "Ez a beállítottságtól függ, és hogy miféle zavart szenvedett a normális ritmus. A test ugyanis ismeri az alvásmintát, és ahhoz is szokik hozzá. Ennek gyökerei gyakran az egyetemi évekre, a gyermekvállalásra, de akár a gyermekkorba is visszanyúlhatnak. Vizsgálhatók még a fizikai zavaró tényezők is. Ha a ház egy ley-vonalra épült (energiaörvény), és az ágy keresztezi ezt az energiavonalat, az zavarhatja az alvást. Néha csak annyiból áll az alvás javítása, hogy odébb húzza az ember az ágyát a ley-vonaltól."

Szerelmeskedés elalvás előtt

Ha az előbbi jó tanácsok közül egy sem vált be, akkor marad a szerelmeskedés. Biztos régebben élt asszonyoktól maradt fenn a mondás, hogy az alvás előtti összebújástól jobban alszunk, de Jan Turner az Alvástanácstól így fogalmazott: "Az elalvás előtti szex endorfint szabadít fel, a kutatás pedig azt mutatta ki, hogy ez előnyös."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!