Honnan jött az ötlet, hogy beadja pályázatát? Miért tartotta fontosnak?
A pályázatról a magyartanárnőmtől hallottam, és gondolkodás nélkül rábólintottam. Pár óra alatt meg is született a kis történetem. A pályázat fontosságát egy apró tényező jelentette, legalábbis nekem: írás. Bármi, amihez írni kell, egyből belopja magát a fontossági listám csúcsára. Akkor már jöhet áramszünet, világvége, akármi, Dórának írnia kell.
Miért ragadta meg az idei téma, a "Miből tudod, hogy bejössz egy srácnak?"?
Szerintem azért fontos ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert sok lány félreérti a fiúk jeleit, és lehet, hogy egy ártalmatlan mekizésből már egyből arra gondolnak, hogy őket egymás mellé teremtette a sors keze-lába, vagy hasonlók... Minél többet hallunk erről egymástól, annál többet tanulhatunk egymás- vagy akár a saját hibáinkból.
Mivel foglalkozik a "civil életben"?
Mivel még csak tizenhét éves vagyok, diákként csúszok át a mindennapokon, biológia-kémia szakon vagyok a nagyváradi Ady Endre Líceumban.
Korábban is próbálkozott már írással?
A próbálkozósdi már hatévesen megvolt bennem, amikor papírra vetettem a hörcsögöm életét, persze kisebb-nagyobb részleteket átdolgozva, hogy érdekesebb legyen. Később egyre több történet született meg a fejemben, én meg csak szép hűségesen leírtam őket, hátha hasznukat veszem még valamikor. Tíz-tizenegy évesen már több mint száz oldalas kitalációkkal rukkoltam elő a szüleim (és a nyomtatónk) legnagyobb örömére. Egész kicsi korom óta egyfajta megszállottságom volt az írás. Titokban szerintem mindenki abban reménykedett, hogy kinövöm, és majd tizennyolc évesen azzal állítok be, hogy mikrobiológus, vagy ki tudja, milyen fontos ember leszek. Erre még azóta is várnak, én meg azóta is írok.
Meglepte, hogy díjat kapott?
Hogy őszinte legyek, még az is meglepett, hogy egyáltalán meghívtak Budapestre. Persze a telefon és az e-mail után lassan tudatosult bennem, hogy igen, továbbjutottam, nem, nem képzelődöm, és igen, megyek Budapestre. Ezek után már csak az volt nagyobb sokk, amikor Rácz Zsuzsa elkezdte felolvasni a díjazott pályaművet, és az első három szó után leesett, hogy igen, ezt én írtam, és nem, most sem képzelődöm (ezt elég gyakran megkérdőjelezem magamban).
Mi volt a legemlékezetesebb momentum a díjátadón?
Nem tudok csak egy pillanatot kiragadni, az egész esemény olyan volt, mint egy álom, egy szép hosszú álom, amiből a világ minden kincséért sem ébrednék fel. Ahogy kiderült, hogy díjazott lettem, belecsöppentem ebbe az álomba, és ez még a mai napig elevenen él bennem. Ahogy felolvasták az írásomat, ahogy megkezdődött a véget nem érő fotózkodás (egész életemben nem kapott annyi vakut az arcom, mint azon a napon), a kellemes cseverészések, a hangulat, jobbnál jobb finomságok - erről akármennyit fecsegnék is, ezt látni kell.
Díjazottként mit üzenne azoknak, akik eddig nem mertek pályaművet beadni?
Én úgy gondolom, hogy mindenképp megér egy- (sőt, több) próbálkozást, főleg azoknak, akik szívesen írogatnak a szabadidejükben, vagy megosztanák a magánéletük egy vékony szeletkéjét a hozzájuk hasonlókkal. Hiszen lényegében erről szól ez az egész pályázat: olyanok, akiket talán nem ismerünk, soha életünkben nem láttunk, egy kicsit is megosztanak magukból, nekünk pedig eszünkbe jut, hogy "jé, én is jártam már így", és már egyből akad valami, ami összeköt minket velük, kortól függetlenül. Szerintem ez minden próbálkozást megér.
