Súlyos hibák zuhanyzás közben

Még zuhanyozni sem tudunk rendesen? Úgy tűnik, több olyan hibát is elkövethetünk, melyek hosszú távon rosszat tesznek az egészségünknek és a szépségünknek!

Azt hihetnénk, hogy zuhanyozni a világ egyik legegyszerűbb dolga: csak beugrunk a víz alá és beszappanozzuk magunkat. Ám az alábbiakat sokszor figyelmen kívül hagyjuk.

Nem cseréljük elég gyakran a szivacsunkat

Tipp A gyakran használt arckifejezések nyomot hagynak az arcunkon. A ráncok ellen arctornával és - masszázzsal is felvehetjük a harcot. Hogyan? Kattintson ide! A mosdószivacs, a fürdőrózsa, a luffaszivacs, a mosakodókesztyű mind nagyszerű táptalajai lehetnek a különböző baktériumoknak, hiszen a fürdőszoba melege és nyirkossága ideális környezetet biztosít nekik. A legtöbben azonban sokszor egyszerűen elfeledkezünk arról, hogy gyakrabban cseréljük őket. Ideális esetben havonta cserélnünk kellene ezeket! A mosakodókesztyűket pedig rendszeresen mossuk ki, használat után pedig szárítsuk meg.

Naponta használunk bőrradírt

Azt hihetnénk, hogy a gyakori bőrradírozás szépítő hatású, mert ennél hatékonyabban nem is tudjuk eltávolítani az elhalt hámsejteket, a felgyülemlett zsiradékot és a szennyeződéseket. A túl gyakori (napi) bőrradírozás azonban csak még zsírosabbá teszi a bőrt, ráadásul mikroszkopikus sérüléseket is okozhat. Radírozzuk a bőrt hetente egy-két alkalommal.

Súlyos hibák zuhanyzás közben
Egy olyan egyszerű dolgot is elronthatunk, mint a zuhanyzás. Fotó: 123rf

Zuhanyzás közben mosunk fogat

Ezzel sok időt spórolhatunk meg - azonban ez legalább olyan komoly hátrány is lehet, hiszen egyszerűen nem tudunk eléggé a fogainkra koncentrálni, és elkapkodhatjuk ezt a nagyon fontos tennivalót. A fogmosás tartson legalább két-három percig és a fogselyem használatáról se feledkezzünk el!

Túl meleg vízben zuhanyzunk

Minél hidegebb kint az idő, annál jobban esik egy forró zuhany - azonban ennek igen káros hatásai is lehetnek. A meleg víz ugyanis erőteljesen száríthatja a bőrt, és emiatt fellángolhatnak például az ekcéma tünetei . Ha egyébként is hajlamosak vagyunk a bőrszárazságra, inkább közepesen meleg vízben zuhanyozzunk.

+1 Túl durvák vagyunk törülközéskor

A legtöbben jó alaposan átdörzsöljük magunkat zuhanyozás után, a hajunkat pedig törülközőbe csavarjuk. Ez azonban károsíthatja a hajszálakat, az erős dörzsölés pedig apró sérüléseket is okozhat a bőrünkön, különösen akkor, ha egyébként is hajlamosak vagyunk a bőrszárazságra, a viszketésre vagy az ekcémára. Inkább óvatosan itassuk fel a bőrünkről a vizet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!