Mobilalkalmazás
Már jövőre a telefonunkba költözhetnek az igazolványaink
Jövő július és szeptember között elindul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik – jelentette be Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön.
Bőrprobléma? Fotózza le, és küldje el az orvosnak
Egy évvel ezelőtti indulása óta mintegy 10 ezer páciens kapott gyors és hatékony szakorvosi segítséget a Semmelweis Egyetem ingyenes applikációjának segítségével. A jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a szolgáltatás újra országosan elérhető.
Koronavírus: így mondanák meg, ki lehet fertőzött
Mára kiderült, hogy a járvány ellen sokféleképpen lehet harcolni. Mivel a legtöbb ember élete jelentős mértékben támaszkodik a kommunikációs és közösségi hálózatokra, nem csoda, ha (a privát szféránk sérülését elkerülő) technológiai megoldások is fontos szerephez juthatnak a koronavírus elleni küzdemben.
Hány éves az érrendszere? Most kiderül
A többi között érrendszerünk életkorát is kiszámíthatjuk a KardioNapló nevű applikációval, amelyet a XVII. Regionális Hipertónia Napon mutattak be a Debreceni Egyetemen. A mobilalkalmazás a hipertónia korai felismerésében és a kezelésben is segíthet.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.