Hosszú távon is előnyös a súlycsökkentő műtét

A súlycsökkentő műtét még hosszú évekkel később is kifejti jótékony egészségügyi hatását. A szakértők remélik, hogy ennek tudatában az egészségbiztosítók is felveszik a támogatott beavatkozások listájára a gyomorszűkítést.

A legfrissebb kutatási adatok szerint tizenöt évvel a súlycsökkentő műtét után a korábban kettes típusú cukorbetegségben szenvedő betegek egyharmada még mindig teljesen tünetmentes. Ráadásul hat évvel a műtét után a betegeknek még mindig 40 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy a következő tíz évben szívrohamot szenvedjenek el, 42 százalékkal pedig az agyvérzésre való hajlamuk is csökkent. Az ötéves halandóság esélye 18 százalékkal csökkent az adatok szerint.

Az American Society for Metabolic and Bariatric Surgery éves találkozóján ismertetett kutatási adatok jelentik az első bizonyítékot a súlycsökkentő műtétek hosszú távú hatékonyságára. Bár a gyomorszűkítő műtét rövid távú jótékony hatásairól már korábban is számtalan kutatás számolt be, az elért eredmények tartóssága kérdéses volt.

A vizsgálatok szerint a gyomorszűkítésen átesett páciensek a műtétet követő években általában visszahízzák az első két évben leadott túlsúlyt , ez pedig komoly kétségeket ébresztett a szakértőkben és a betegeikben egyaránt, akik így már nem voltak biztosak benne, hogy megéri vállalni a költséges és számos kellemetlenséggel járó műtétet.

A kutatás során a szakértők 604 gyomorszűkítésen átesett páciens állapotát kísérték figyelemmel 15 éven keresztül Svédországban. Kimutatták, hogy két évvel a műtét után a betegek 72 százalékánál megszűntek a cukorbetegség tünetei. Ezek a betegek abbahagyhatták az anyagcserezavarra kapott gyógyszereik szedését. 15 évvel később azonban kicsit több mint a felüknél kiújult a betegség, de 31 százalékuk továbbra is remisszióban maradt.

A kontroll csoportban - amiben olyan túlsúlyos cukorbeteg páciensek voltak, akik nem estek át súlycsökkentő beavatkozáson - ezzel szemben csak a páciensek 16 százalékánál szűntek meg a cukorbetegség tünetei, de 15 évvel a megfigyelés kezdetét követően már hatszor nagyobb eséllyel tért vissza az esetükben a cukorbetegség, mint a műtéten átesetteknél.

Dr. John Morton , a Stanford Egyetem professzora szerint a mostani modern beavatkozások segítségével ráadásul még ennél is jobb eredményeket lehet elérni. "A túlsúly minden esetben komoly terhet jelent a szervezet számára, amitől ha megszabadítjuk, azzal hosszú távon is jót teszünk magunknak. Ha valaki hosszú időn keresztül kövér, az olyan, mintha éveken át dohányozna, és minél tovább túlsúlyos valaki, annál nagyobb az esélye a cukorbetegség kialakulására, pont, mint a cigaretta esetében, ahol minél tovább dohányzik az ember, annál valószínűbb, hogy megbetegszik."

"Emiatt a túlsúly és az esetleges gyulladásos gócpontok eltávolítása minden esetben jótékony hatással van a betegek egészségi állapotára, még hosszú távon is" - nyilatkozta Morton professzor.

A gyomor-bypass műtét azoknak nyújt segítséget a testsúlycsökkentésben, akik elhízása súlyos fokú, illetve állapotuk egészségügyi problémákat okoz. Az elhízás számszerűsítéséhez a BMI, a testtömegindex áll rendelkezésünkre. Ha a m-ben mért magasság négyzetével elosztjuk a testsúlyunkat, megkapjuk a testtömeg-indexet, amely nőknél 19-től 25-ig, férfiaknál 20-26-ig tekinthető ideálisnak. A műtét mindenképp megfontolandó 40-es BMI felett, illetve 35 és 40 között, ha a betegnek 2. típusú cukorbetegsége vagy életet veszélyeztető, elhízás indukálta szív-érrendszeri megbetegedése van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!