4 dolog, ami árthat szépségünknek

Mitesszerek az orron, pattanások a homlokon, vörös foltok az arcon. Gondolta volna, hogy ezek a tünetek akár a helytelen táplálkozás jelei is lehetnek? Néhány étel és alapanyag bizony komoly ellenségünk lehet a szépségápolásban, vegyük sorra őket!

Revitalizáló krém, hidratáló krém, arctonik, arctej, de sorolhatnánk még, mennyi mindent vagyunk hajlandóak arcunkra felkenni, csakhogy frissnek, fiatalosnak, szépnek lássanak minket. Pedig ha étkezésünk rendben van, ezekre a kencékre nem is biztos, hogy szükségünk lenne. Ismerjük hát meg, melyek szépségünk legádázabb ellenségei a konyhában!

Cukor

Mindenféle cukor, cukortartalmú étel, ital, valamint a keményítőtartalmú élelmiszerek is ártanak bőrünknek. Minél több jut szervezetünkbe, annál nagyobb károsodás érhető el. Mivel a cukor bőrünk elöregedését segíti, így mindenképpen mértékkel fogyasszunk belőle!

Alkohol

A téli időjárás veszélyei A téli időszakban a hideg, szeles időjárás is igénybe veszi bőrünket, melynek hatására könnyebben kiszárad, és veszít hidratáltságából, rugalmasságából is. Ilyenkor a kicsit zsírosabb krémek használata szakemberek által is javasolt. Az alkohol maga és a benne lévő cukrok is károsítják bőrünket. Az alkohol vizet von el a szervezettől, mely így kiszárad, és ez bőrünkön is meglátszik. A túlzott mértékű alkohol fogyasztása esetén a hajszálerek, vérerek kitágulnak, így az arcon rózsafoltok alakulnak ki. Másrészt az alkohol méreganyag szervezetünknek, melytől mindenképpen szeretne megválni. Így a mértékletességet mindenképpen érdemes betartani.

Zsíros ételek

Ha túl sok zsíros ételt fogyasztunk, nemcsak felesleges kilókkal gyarapodunk, de bőrünk is zsírosabb, fényesebb lesz tőle, és pattanások, mitesszerek is megjelennek rajta. Ezért bánjunk óvatosan a zsíros ételekkel, húsokkal, a tejszínes dolgokkal, zsírdús sajtokkal, valamint az olajos magvakkal. Ha bármikor ilyen tüneteket észlelünk arcunkon, rögtön tudhatjuk, hogy szervezetünkbe több zsír került, mint amennyit megfelelőképpen feldolgozna.

Dohányzás

A szép és egészséges bőr talán legnagyobb ellensége a nikotin. A túl sok cigaretta hatására a bőr színe fakó, sárgás, élettelen lesz, mely sokkal könnyebben kiszárad és ráncosodik. A nikotin anyagai ráadásul rombolják a kollagént termelő sejteket, így minél kevesebb van belőlük, a bőr annál könnyebben öregedik, ráncosodik. Különösen a 30-40 év feletti hölgyek esetében szembetűnőek ezek a jelek.

Mit együnk?

A sok folyadék, valamint a lédús zöldségek, gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű termékek fogyasztása mindenképpen javasolt. Belülről ápolják, táplálják bőrünket, a megfelelő mennyiségű folyadék pedig tökéletesen hidratálja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra