A séta hihetetlen hatásai

Ki ne akarta volna már legalább egyszer elküldeni a főnökét melegebb éghajlatra, de legalább kirándulni. Pedig lehet, hogy ilyenkor jobb volna ezt a tanácsot magunknak megfogadni.

Egy új kutatás megállapítja, hogy egy fél órás séta ebédidőben elősegíti a mélyebb kikapcsolódást és csökkenti a stresszt az irodai dolgozók között. "Azt látjuk, hogy a sétának energetizáló és relaxáló tulajdonságai is vannak" - állítja Cecilie Thøgersen-Ntoumani, az ausztrál Curtin Egyetem pszichológia és beszédkórtan iskolájának vezető kutatója.

Egy kísérlet során 75 egyetem adminisztratív személyzetének tagjait megkérték, hogy gyakori, valós idejű visszajelzést adjanak a 10 hetes vizsgálatsorozat alatt. Kiderült, hogy az alanyok nyugodtabbak, lelkesebbek és kevésbé voltak idegesek, ha egy héten három alkalommal sétáltak.

"Azokon a napokon, amikor a résztvevők sétáltak ebédidőben, szignifikánsan jobb lett a kedvük és a délutáni munkájuk is hatékonyabb volt ahhoz képest, ha nem, sétáltak ” – írta Thøgersen-Ntoumani. Mindez motiváltabbá tette a munkavállalókat, s úgy érezték, hogy jobb munkát végeznek.

A séta csökkentheti a munkahelyi stresszt

A Harvard Business Review online cikke rámutat, hogy mi van a tapasztalt jelenség mögött. Azok az emberek, akik több testi gyakorlatot végeznek, úgy érzik, hogy több feladatot képesek megoldani. Ez a helyzet akkor is, ha a főnökük újabb megbízásokat ad nekik, mert a feladatokkal járó feszültségek a testmozgással képesek csökkenteni.

Séta: a legtökéletesebb mozgásforma

A testmozgás egyik legnagyobb akadálya az időhiány. De ha nincs időnk egy órát mozogni, félóra is jó, mert egyértelmű a testmozgás és a hangulatjavulás közötti kapcsolat - fejtette ki Michael Otto pszichológia professzor, az Amerikai Pszichológiai Egyesület lapjának, a Monitor on Psychology-nak. A pszichológus állítja, hogy már öt perc testmozgás után is javuló hangulatról számolnak be az emberek.

Thøgersen-Ntoumani szerint már heti 150 perc fizikai aktivitás is elég ahhoz, hogy egy irodai munkát végző ember jól érezze magát a bőrében.

Forrás: msn.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!