SMS-ben vigasztalják a depressziósokat

A Kalifornia Egyetem egyik klinikai pszichológusa, Adrian Aguilera a rövid szöveges üzenetek pozitív hatását emelte ki: sokat segíthetnek a depressziós betegek kezelésében.

"Amikor nehéz helyzetben voltam és kaptam egy sms-t, sokkal jobban lettem. Úgy éreztem, hogy törődnek velem és támogatnak. A hangulatom is javult" - mondta Adrian Aguilera egyik páciense, aki a kognitív viselkedés terápiás csoportjába jár. Mivel a professzor főként rossz anyagi körülmények közt élő betegeket kezel - akiknek nincs számítógépük, internet hozzáférésük, vagy okostelefonjuk - úgy érezte, valamilyen módon mégis támogatni kellene őket a kezelések között is. Erre a legjobb megoldásnak az sms bizonyult, mivel egyszerű telefonnal szinte mindegyik beteg rendelkezett.

Aguilera és munkatársai ezért egy kísérleti programot indítottak még 2010-ben, amelynek során automatikus sms-eket küldtek a mentális betegségekben szenvedő pácienseiknek. A rövid üzenetek általában a betegek állapota felől érdeklődtek, valamint ösztönözték őket valamilyen pozitív válaszra. Sok beteg ugyanis nehezen hasznosította a mindennapi életben a terápián tanultakat, vagy elfelejtette bevenni a gyógyszereit.

A páciensek visszajelzései nagyon pozitívak voltak, többnyire javult a hangulatuk és válaszoltak is az üzenetekre. Sőt, a program leállítása után 75 százalékuk kérte, hogy továbbra is kaphassák az sms-eket.

A tanulmány a Professional Psychology oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!