Könnyebb lesz kiszűrni a pedofileket!

Két, szexuális asszociációkra irányuló teszt segítségével sikeresen elkülöníthetőek egymástól a gyermeklányok és a felnőtt nők iránt vonzódó férfiak. Az eredmény hosszú távon diagnosztikai megoldás kifejlesztéséhez vezethet.

A módszer megoldás lehet olyan esetekre, amelyeknél ez az alkalmasság egyik feltétele a gyerekekkel kapcsolatos foglalkozások - derül ki a holland Radboud Egyetem kutatásából, amelyről az Archives of Sexual Behavior című szakfolyóirat számolt be.
Ez volt az első vizsgálat, amelyet nem elítélt vagy pszichiátriai kezelés alatt álló pedofilok bevonásával végeztek. A két teszt igen hatékonynak bizonyult: több mint 90 százalékos pontossággal különítette el a gyermekek iránt vonzódókat a normális szexuális irányultságúaktól. Emellett az egyikből az is kiderült, hogy a pedofilok nemcsak hogy pozitív asszociációkat társítanak a 12 éven aluliakkal való szexuális kapcsolathoz, hanem negatívakat is a felnőtt nők irányában. A normális beállítottságú csoport éppen ennek az ellenkezőjét produkálta. A feltétlen asszociáció, mint vizsgálat tárgyát képező jelenség, a pszichiátria egyik leghatékonyabb eszköze, hiszen részben önkéntelen és nehezen elfojtható reakcióról van szó.

A kutatók 20, saját bevallásuk szerint pedofil férfit vontak be a kísérletbe. Közülük tízen pedofilok, de nem pedoszexuálisok voltak, míg a többiek anonimitás mellett bevallották, hogy volt már testi kapcsolatuk gyerekekkel. A kontrollcsoportot 20 heteroszexuális férfi jelentette, akik korban és iskolázottságban összehasonlíthatóak voltak a pedofilokkal, ám nem voltak szexuális asszociációik a gyermekek irányában.

Az első feladat során a résztvevők 20 semleges szót hallgattak meg (például föld, bézs, elmélet, bolt) véletlenszerűen szexuális tartalmú kifejezésekkel keverve (erekció, meztelen, szerelem, simogatás), illetve 20 képet láttak különböző nemű felnőttekről és gyerekekről egyaránt. Mindegyiknél meg kellett nyomniuk egy balra vagy jobbra lévő gombot aszerint, hogy a kép szexuális tartalmú-e számukra vagy pedig semleges. Minél gyorsabban érkezett válasz, annál szorosabb volt az összefüggés.

A második, Képes Asszociációs Feladatnál semleges vagy szexuális tartalmú szavak szerepeltek fürdőruhás nők, férfiak és gyerekek képein. A résztvevőknek a háttér figyelmen kívül hagyásával minél gyorsabban kellett kategorizálniuk a szavakat. Az eredmények alapján 90 százalékos biztonsággal elkülöníthetőek voltak egymástól a pedofil és nem pedofil résztvevők, ám a pedofilok és a pedoszexuálisok között nem mutatkozott eltérés.

A szerzőként közreműködő Rick van Baaren elmondta, hogy további kutatásokat terveznek a témában.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag