Akik félnek a hangoktól

Az Angliában élő húszéves Faith Watson különös fóbiában szenved, aminek következtében képtelen elviselni bizonyos hangokat. A mizofónia névre hallgató betegségből kifolyólag a nő szabályos dührohamot kap, ha azt hallja, hogy valaki eszik.

A nő saját barátját sem bírja elviselni, ha rágni hallja, ezért csak olyan étterembe járnak együtt, ahol elég hangos a zene, és ha otthon esznek, mindig mennie kell a tévének. Faith életét nagyon megkeseríti ez a fóbiája , hiszen bár barátja egyelőre türelmes vele, iskolai tanulmányait fel kellett függeszteni, mivel a teremben előforduló zajok is az őrületbe kergették.

Különös fóbia a hangoktól való félelem (Fotó: Europress)

Mivel az orvosok körében sem nagyon ismert ez a rendellenesség, Faith-nél is csak 18 éves korában sikerült diagnosztizálni, amikor már olyan súlyos teherként nehezedett rá mindez, hogy kellett szednie. Amikor már azt hitte, nem lehet rosszabb, váratlanul elveszítette édesanyját, aki addig nagyon közel állt hozzá, és világ életében arra biztatta lányát, hogy kezdjen modellkedni. Noha Faith önbizalma a kezelhetetlen fóbiája miatt romokban hevert, úgy döntött, valóra váltja anyja álmát és elkészítette portfólióját, így most abban bízik, hogy modellként sikerül majd teljes életet élnie.

A kognitív viselkedésterápia vagy a meditáció segíthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!