A beteges féltékenység jelei

Egyik olvasónk abban kért segítséget, hogyan küzdhetné le egy megcsalás után a - szerinte - beteges féltékenységét.

8 boldog évet töltöttünk egymás mellett párommal, amikor váratlanul, szinte minden előzmény nélkül, minden megváltozott. Nem tudtam, de éreztem, hogy valami "elromlott". 2 hónapig kérdeztem, de a válasz csak annyi volt: "Nincs semmi baj". Ezalatt a két hónap alatt került sor egy komoly nőgyógyászati műtétemre. A műtétemet követően, bár nem szoktam a dolgai közt keresgélni, mégis bele néztem a telefonjába. Találtam benne két sms-t, amiben a "drága" megszólítással egyértelműen fény derült arra, hogy párom a kolléganőjével megcsal. Akkor is tagadott, én hinni akartam neki. Ez egy éven át tartott, amikor aztán a hölgy felkeresett, és mindent elmesélt. A párom ezután elvitt engem egy, a hölggyel megbeszélt randevújára, ahol az én jelenlétemben vetett véget a kapcsolatnak. A megcsalás okát nem tudja, vagy csak nem akarja elmondani. Csak annyit mond, mindig rám volt szüksége, és olyan volt az egész történet, mint egy rossz álom. A problémám az, hogy az elmúlt egy év után, az igazságot megtudva, nem merek, vagy nem tudok hinni a páromnak. Vele maradtam, mert érzelmileg nagyon kötődöm hozzá, de a legapróbb gyanús dolog kikészít. Azt hiszem, ez már beteges féltékenység! Hogyan tudnám visszanyerni régi "önmagamat"? - kérdezte egyik olvasónk.

Szakértőnk, C. Molnár Emma pszichoterapeuta válaszában kifejtette: "Szerintem a férjének szüksége volt arra, hogy újra Önt tudja választani, és ehhez keresett egy olyan "áldozatot", aki segített Neki ebben az újbóli elköteleződésben ". A részletes kérdést és választ itt olvashatja !

Jogos-e a féltékenység a megcsalás után?

Jogos-e a féltékenység a megcsalás után?

Kérdezze Ön is szakértőinket!

Az Orvos Válaszol rendszerében egyszerűen felteheti kérdését: kérdésének adjon egy címet, majd 500 karakterben fogalmazza meg problémáját, amire választ vár. Ezután rendeljen szakterületet hozzá, és ha szeretné, csatolja mellé beszkennelt leletét, vagy egy fotót, táblázatot, ami segít árnyalni a kérdést, szemléltetni a panaszt, amivel kapcsolatban kérdése merült fel. Ha a feltett kérdésre a szakértő reagált, arról minden esetben e-mailben értesítjük a felhasználót!

Orvos Válaszol szolgáltatásunk teljesen ingyenes, semmilyen limit nincs a kérdésfeltevéssel kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!