Fertőző tömeghisztéria? Vagy ismeretlen betegség?

"Különös betegség. Még sosem láttam ehhez hasonlót" - nyilatkozta a szakember az AFP hírügynökségnek a négy bangladeshi iskolában az elmúlt héten tapasztalt jelenségről.

"Úgy kezdődött, hogy egy lány az egyik iskolában elájult. Nem sokkal ez után több tucat barátnője kezdett akut fejfájásról, nyugtalanságról és testi fájdalmakról panaszkodni. Mindnyájuknál csupán néhány perc múlva megjelentek a tünetek."

A helyi média heves találgatásokba kezdett a titokzatos betegség eredetével kapcsolatban. Egy katonaorvos még azt is nyilatkozta az állami BTV televízió csatornának, hogy mérgező gázzal "szabotázsakciót" hajtottak végre a nyomorban élő ország ellen.

Egészségügyi szakértők a "tömeghisztéria" egyik fajtájának tartják a titokzatos betegséget, amely miatt az oktatási intézményeket ideiglenesen bezárták.

A betegség rendkívül fertőzőnek tűnik - amint egy diák megbetegszik, a többieken azonnal megjelennek ugyanazok a tünetek, többnyire fejfájás, akut fájdalom, sőt akár ájulás. Az áldozatok többsége tizenéves lány, közölte Salahuddin Khan, a Jessore kerület egészségügyi főtisztviselője, ahol a négy iskola működik.

"Eddig 81 diákot érint a megbetegedés három iskolában és egy madrassában (vallásos iskola)" - közölte Khan. "Több mint a felük elveszítette az eszméletét, és kórházba kellett szállítani őket. Ideiglenesen bezárattuk az iskolákat." A tisztviselő elmondta, hogy a járványügyi és betegségellenőrző központ (IEDCR) egy csapata meglátogatta a diákokat, és vérmintát vett tőlük.

A Narsingdi kerület tiszti főorvosa bejelentette, hogy az ő körzetét is érinti a betegség. Birendranath Sinha elmondta, hogy hétfőn 11 lány betegedett meg azt követően, hogy megtudták, egyik diáktársuk hirtelen meghalt. "Nincs kielégítő magyarázat a betegségre. Valamiféle tömeges pszichogén rendellenesség" - állítja. Azt is hozzátette, hogy tavaly több száz diák betegedett meg a körzet iskoláiban.

A múlt hónapban a délkeleti kikötőváros, Chittagong egyik ruhagyárában is ideiglenesen fel kellett függeszteni a munkát, miután 700 alkalmazott panaszkodott hasonló tünetekről.

"Úgy kezdődött, hogy az egyik dolgozó azt állította, szellemszerű dolgot látott, és néhány perc múlva az egész gyárra átragadt a tömeghisztéria - a dolgozók elájultak, fejfájásról, izomrángásokról és légszomjról panaszkodtak" - számolt be Mostaq Hossain, az IEDCR a jelenséggel foglalkozó kutatásának vezetője.

A jelenség nem új keletű. Az IEDCR statisztikái szerint körülbelül 2000 bangladesi iskolást érintett a tömeghisztéria az óta, hogy 2005 augusztusában először beszámoltak róla. Tavaly a kormány az összes regionális egészségügyi tisztviselő részvételével rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze az állapot megvitatására.

Az egészségügyi szakemberek nyugalomra intenek, és azt állítják, nincs ok a pánikra.

"Tömeg-szociogén betegségként azonosítottuk az állapotot. Semmi más, csupán tömeghisztéria" - állítja Hossain. "A betegség főként a fizikailag és mentálisan sérülékeny tizenéves lányokat érinti. Felszólítottuk az ország összes egészségügyi szakemberét, hogy ne essenek pánikba. Az iskolákat pedig arra szólítottuk fel, hogy javítsák a körülményeket a lányok számára."

Hossain azt is elmondta, hogy a jelenség nem felismert pszichiátriai állapot, és általában csoportokat érint. Többnyire valamilyen a csoport egyik tagja által átélt szokatlan betegség vagy sokkoló élmény váltja ki. Hógolyó-effektusról is beszámolt, azaz hogy sok lány, aki az esetekről olvasott "úgy érezte, ő is áldozatául eshet ugyanennek a betegségnek".

A mérgező gáz elméletet a szakember elvetette. "A jelenség a tizenkilencedik századi ipari forradalom korabeli Nagy-Britanniában is gyakori volt az angol lányok körében" - állította.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.