Érzelmeinkre is hat a 3D

Akár tetszik, akár nem, az ellentmondásos háromdimenziós technika vezető szerephez jutott a hollywoodi filmgyártásban. Most az is kiderült, hogy még az emberi agy is a 3D-t használja az érzelmek kommunikálásához.

A szakfolyóiratban megjelent új tanulmányból az derül ki, hogy az emberi érzelemkifejezés három különböző rendszeren alapul: az egyik az affektív állapotra hívja fel a figyelmet (érzek), a második szavak formájában osztályozza ezeket az állapotokat (jó, rossz, stb.), a harmadik rendszer pedig az érzelmi válasz intenzitására utal (rossz vagy szörnyű).

Az agykutatásban elért előrelépések egyre jobban rávilágítanak az érzelmi állapotok hátterében húzódó agyi áramkörökre és folyamatokra. A kutatási terület egyik úttörője, Dr. Kevin Ochsner, a Columbia Egyetem munkatársa új kutatásában egészséges önkénteseket toborzott, akik egy önbevallásos érzelmet generáló kísérleti feladat végzése közben agyi képalkotó vizsgálatnak vetették alá magukat. Ezzel a módszerrel a kutatók megvizsgálhatták az érzelem kifejezésének hátterében húzódó idegi felépítést.

"Kimutattuk, hogy a látszólag egyszerű tevékenység hátterében három különböző típusú agyi rendszer áll: a főként kéreg alatti területek váltják ki a kezdeti affektív választ, a mediális prefrontális kéreg fókuszálja a tudatunkat a reakcióra, és elősegíti az érzés szavakba öntését, a laterális prefrontális kéreg pedig kiválasztja a legmegfelelőbb szót a szóban forgó érzésre" - foglalta össze az eredményeket Ochsner.

Dr. John Krystal, a Biological Psychiatry szerkesztője elmondta, hogy az érzelemkifejezés hátterében álló mechanizmusok alaposabb ismerete abban segítheti a kutatókat, hogy megértsék, hogyan váltják ki az agysérülések, a stroke és a daganat a különféle hangulatváltozásokat. Hosszú távon ezek az eredmények a hangulatzavarok kezelésében is segíthetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
Így jelez a hasnyálmirigy, ha valami nincs rendben
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: -2 °C

Nagyrészt derült vagy gyengén fátyolfelhős száraz időre számíthatunk. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és +8 fok közé hűl le a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!