A dühös nők férfinak tűnhetnek?

Egy tanulmány szerint nagyon erősen él az a kép az emberekben, hogy a férfiakat a haraggal, míg a nőket a boldogsággal hozzák összefüggésbe - ennek folyományaként pedig a haragos nőket hajlamosak vagyunk maszkulinnak, azaz férfiasnak látni.

Ez pedig azt jelenti, hogy egy rövid ideig látott ember nemét képesek vagyunk helytelenül definiálni, amennyiben mérges, vagy boldog. A Journal of Vision szaklapban két különálló, de eredményeiket tekintve egymást kiegészítő kísérlet nyomán állapították meg a tanulmány szerzői: az arcfelismerés és főleg a látott archoz társított nem meghatározása esetén az arckifejezés komolyan befolyásolhatja, hogy helyesen vagy helytelenül azonosítjuk a látott személy nemét.

Két különálló vizsgálat során a kutatók úgy vizsgálták a jelenséget, hogy a vizsgálatokban résztvevőktől azt kérték, határozzák meg, melyik nem képviselőit látják, miközben egymás után több arcképet is mutattak nekik. Az egyik csoportban az androgén arcok lefelé konyuló szemöldökkel és összeszorított ajkakkal általában gyakrabban minősültek a résztvevők szemében férfiaknak, míg a mosolygós hasonló arcok nőknek.

A második csoportban ugyanilyen szempontok alapján nem androgén, hanem valódi férfi és női arcokat kellett azonosítani. A résztvevők általában gyorsabban ismerték fel a férfiarcokat, és érdekes módon a haragos arckifejezésű nők nemét tartott a legtovább meghatározni.

Az eredmények alapján a kutatók úgy vélik, az arc egy olyan komplex szociális jeladó rendszer, amelyben egymást átfedik az érzelmi, viselkedési és nemi jelek.

Dr. Ursula Hess, a Quebeci Egyetem pszichológiai karának munkatársa elmondta: "a tanulmányban összefoglalt eredmények jól mutatják, hogy a harag és a férfiak közötti megfeleltetés, illetve a nőkkel társított jókedv bevésődése olyan erős, hogy azt is befolyásolhatja, milyen neműnek érzékelünk valakit, ha csak felületesen figyeljük."

A kanadai kutató arról is beszámolt, hogy az eredmények ismeretében az sem meglepő, hogy ugyanolyan intenzitású érzelmeket képesek vagyunk felnagyítani, vagy éppen ellenkezőleg, kisebbíteni, amikor azt más-más nemű személy arckifejezésén észleljük - így, például egy férfi esetében a harag jeleit sokkal erősebben érzékeljük. A kutatók további vizsgálataik során azt próbálják meghatározni, milyen más jellemzők, például arcvonások, ráncok befolyásolják az adott jellemzőkkel rendelkező személy érzelmi reakcióinak dekódolását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.