Kék szobában a legjobb aludni

Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 óra 56 perc.

Mindezt az Edinburghi Alvásközpont kutatói számolták ki kétezer otthon hálószobaszínei alapján. Méréseik és felméréseik szerint a második helyen a sárga áll 7 óra 40 perccel, a harmadik legjobb hálószobaszín a zöld 7 óra 36 perces átlagos alváshosszal.

A negyedik az ezüst, 3 perccel marad le a "dobogóról". Az ötödik helyen a narancssárga következik 7 óra 28 perccel. Míg az eddig említett színek között jobbára csak pár perc az eltérés, a hatodik helyen lévő piros fél órával rövidíti az alvást a narancssárgához képest: 6 óra 58 percnyit "enged". Az arany 6 óra 43 perces, a szürke 6 óra 12 perces, a barna 6 óra 5 perces, a bíbor pedig csupán 5 óra 56 perces alváshosszal "jár".

A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy a kék a feltételezések szerint lassítja a szívritmust és csökkenti a vérnyomást, míg a bíbor élénkíti az agyműködést, ezért nehezíti az elalvást. A szürke és a barna sivárságot sugall és depresszióra hajlamosít - adta hírül a című brit lap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?