Engedjük lustálkodni a gyereket!

Íme, egy jó kifogás a lustálkodásra: azok a tinik, akik nem alszanak eleget, később nagyobb valószínűséggel számíthatnak valamilyen szívproblémára - állítják kanadai kutatók.

A statisztikák szerint a tizenévesek fele kevesebb, mint napi hét órát alszik. Ezt a többség a hétvégi hosszabb alvással próbálja ugyan kompenzálni, azonban korábbi kutatások szerint a hétköznapi alváshiányt nem lehet pótolni. A Torontói Gyermekkórház kutatói 4100 fiatalt vontak be a kutatásba, amelyet Dr. Brian C. McCrindle vezetett. "Amikor ez emberek a kardiovaszkuláris betegségekről hallanak, nem gondolnak az alváshiányra" - magyarázta a kutató.

A fiatalokat kifaggatták az alvási szokásaikról és az alvásminőségükről, valamint felmérték egészségi állapotukat. Az eredményekből kiderült, hogy bár a tinik mindegyike egészséges volt, azok, akik a legkevesebbet aludtak, egyúttal a legszegényesebben is táplálkoztak. Összességében a gyerekek 48 százaléka volt túlsúlyos, amihez magas vérnyomás és -koleszterinszint is társult. Ezek a tünetek ugyanakkor a kipihent diákok körében csupán 39 százalékban jelentkeztek.

McCrindle szerint ezek az eredmények azért aggasztóak, mert a magas vérnyomás és -koleszterinszint valószínűleg később is megmarad, ami szívbetegségek kialakulásához vezethet. Korábbi kutatások már megerősítették, hogy a felnőttek esetében a rossz alvás összekapcsolható a szívbetegségekkel és a cukorbetegséggel is.

Egyes elméletek szerint ennek oka például az lehet, hogy az alváshiány megemeli bizonyos hormonok szintjét, beleértve azokat is, amelyek az étvágyat és a zsíranyagcserét szabályozzák. "A szülőknek meg kellene akadályozniuk a stimulánsok használatát, korlátozniuk kellene a tévénézést és a telefonálást a hálószobában" - tette hozzá a szakember.

A tanulmány a Canadian Medical Association Journal oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.