Ha újra lecsap a szívroham

Infarktus: a rettegett szó azt a folyamatot jelöli, mikor a szívizmot vérrel ellátó koszorúér eltömődik. Szorító fájdalom, légszomj, hideg veríték a jellemző tünetek. Aki már érezte ezeket, soha nem felejti, pedig előfordulhat, hogy ismét át kell élnie.

A tapasztalatok szerint a hajnali órák azok, amikor sokszor alakul ki szívelégtelenség. A szívinfarktus tünete a minimum húsz percig tartó, baloldali, vagy szegycsont mögötti szorító, nyomó fájdalom: ezt nehézlégzés, gyengeség, verejtékezés, sápadtság kíséri. A szívinfarktust okozó koszorúér-elzáródás bekövetkezése után minden percben nő az oxigénhiányos területek nagysága és a rendellenesen működő, illetve elhaló szívizomsejtek száma. A beteg gyors és szakszerű kezelése megállíthatja ezt a visszafordíthatatlan folyamatot: ám minél több trauma éri a szívet - esetleg több infarktuson is átesik valaki -, annál nagyobb a kár.

Elhalt területek

A szívrohamok körülbelül egyharmadának végzetes a kimenetele. Egy második infarktus már betegebb, gyengébb szívet ér, így veszélyesebb is. A beteg sorsa attól függ, hogy az elhalás mekkora szívizomterületet érint. S hogy ezt mi befolyásolja? Részben az, hogy az elzáródott érszakasz milyen kiterjedésű területet látott el, de az is nagyon lényeges, hogy milyen gyorsan érkezik szakszerű segítség és sikerül-e megnyitni az elzáródott érszakaszt. Ilyenkor nagyon fontos tényező az idő. Masszív infarktus esetén heveny keringési elégtelenség állhat be: itt sajnos igen nagy az esély a tragikus végkimenetelre. Ha kisebb szívizomterület hal el, nem következik be : ilyenkor a társuló alapbetegségek – magas vérnyomás, diabétesz, magas koleszterinszint stb. – függvénye, milyen lesz szívroham prognózisa. Az ismétlődő, kisebb infarktusok következménye az lesz, hogy elfogynak a működő izomsejtek, és egy idő után keringési elégtelenség következik be.

A tapasztalatok szerint a hajnali órák azok, amikor sokszor alakul ki szívelégtelenség

A kiváltó okok nem változnak

Ha már átéltünk infarktust, szembesültünk azzal is, hogy mi minden válthat ki egy szívrohamot. Ezek az okok nem változnak, csak még súlyosabb állapotot idéznek elő, ha második roham is elér minket. A dohányzás, a zsíros étrend, a mozgásszegény életmód, az elhízás, a társuló alapbetegségek, a családi hajlam mind szerepet játszik a baj kialakulásában. A stresszt külön is meg kell említenünk, mert a krónikussá váló feszültség hirtelen vérnyomás-emelkedést eredményezhet: ezek a kiugrások pedig nagyon sokat ártanak a szívnek .

Tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük

Felnőtteknél öt halálesetből egy szívinfarktus következménye. Férfiaknál négyszer gyakrabban fordul elő, de a nők is felzárkóznak a változókor után: az ösztrogén hiánya felgyorsítja az érelmeszesedést . A megelőzés egyik legfontosabb módszere – mindkét nem esetén - a rendszeres testmozgás: séta, úszás, kerékpározás, de szakorvossal megbeszélve más sport is szóba jöhet. Mivel vannak olyan gyógyszerek, amelyek csökkentik a szív oxigénigényét (béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók), ezek igen hasznosak lehetnek egy ismételt szívroham megelőzésben.

Ne feledkezzünk meg az időszakos orvosi vizsgálatokról sem: ennek tartalmaznia kell a laboratóriumi ellenőrzést, ami nemcsak a szív- és érrendszeri rizikófaktorokra vonatkozó, hanem minden szervrendszerre kiterjedő általános vizsgálat kell, hogy legyen.

Fontos, hogy már bizonytalan tünetek esetén is minél gyorsabban keressünk fel orvost.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!