Hírlevelek
Regisztráció

Császármetszés

2000.04.24.

Felhívjuk figyelmét, hogy ez a cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, ezért elképzelhető, hogy nem minden adata pontos. Kérjük, az Ön számára kiemelten fontos információkat szükség szerint ellenőrizze!

A császármetszés lényege, hogy a magzatot a természetes szülőutak megkerülésével, a hasfal és a méh megnyitásával hozzák világra. Évszázadokig elsősorban azért alkalmazták, hogy az elhalt terhes méhéből kiemelhessék a magzatot. Mára azonban ez változott.

A császármetszés lényege, hogy a születendő magzatot a természetes szülőutak megkerülésével, a hasfal és a méh megnyitása révén hozzuk világra. A műtét homályos leírása már az ókori leletekben is szerepel, elsősorban a halott terhes magzatának kiemeléseként. Mai tudásunk szerint elsőként Numa Pompilius (i.e. 715-672) második római királytól származik a császármetszés első törvényes szabályozása ("Lex regia"), amely szerint haldokló, vagy elhalt terhes méhéből has-metszéssel ki kell emelni a magzatot, és a magzat halála esetén külön kell őt eltemetni. Íly módon született halott anyjából történt kiemelés révén Scipio Cornelius Africanus (i.e.235- 183) római császár, és a feltételezések szerint Julius Caesar (i.e. 100- 44) is. Azt, hogy a műtét az elnevezését - "sectio caesarea" - az első császári törvényről, vagy Julius Caesarról kapta, ma sem tudjuk biztosan. Hosszú évszázadokig elsősorban ilyen céllal végezték a császármetszést, bár orvostörténeti dokumentumokban szórványosan előfordulnak olyan leírások is, amelyek során anya és újszülöttje egyaránt életben maradtak. A műtét anyai halálozása azonban ekkor még - jelentős részben műtéttechnikai okokból is (a felmetszett méhet műtét után sokáig nyitva hagyták) - csaknem 100%-os volt.

Új korszakot nyitott a szülészet és az egész orvostudomány történetében Semmelweis Ignác (1818-1865) zseniális felismerése, az asepsis-antisepsis elvének gyakorlati elterjedése. A különböző műtétek, és így a császármetszés anyai halálozása is jelentősen lecsökkent, 15-25%-ra, ami azonban még mindig túl magas volt ahhoz, hogy szélesebb körben alkalmazzák. A császármetszést ekkor még csak abszolút anyai javallat esetében, az anya biztos életveszélyének elhárítására végezhették. Az első sikeres császármetszést, amelynek kapcsán anya és újszülöttje is élve hagyták el a klinikát, hazánkban Tauffer Vilmos (1851-1934) végezte 1890-ben.
Az antibiotikumok felfedezése és gyakorlati alkalmazása, a transfúzió és a korszerű anaesthesia bevezetése gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet, a császármetszés anyai kockázata minimálisra csökkent. Ez tette lehetővé, hogy a császármetszés már a megszületendő magzat érdekében is elvégezhetővé vált. Világviszonylatban is az elsők között ismerte ezt fel Zoltán Imre professzor (1909 -) a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója, aki a különböző magzati veszélyhelyzetek megoldására már a negyvenes évek végétől rendszeresen végzett császármetszést. A császármetszés ettől kezdve már nemcsak az anya életét fenyegető rettegett szülészeti szövődmények elhárítását szolgálhatta (pl.: elölfekvő lepény, idő előtti lepényleválás, stb.), de alkalmazhatóvá vált olyan esetekben is, amikor az adott szövődmény a magzat életét vagy egészségét fenyegette. Több mint egy évtizedes tapasztalat birtokában dolgozta ki Zoltán professzor a "prophylacticus császármetszés" elvét (1957), amellyel addig elképzelhetetlenül kedvező szüléskörüli anyai és magzati halálozást és megbetegedést ért el, ami ismét új korszakot nyitott a szülészet történetében, és méltán tette őt világhírűvé. Az elv lényege: "császármetszés végzendő minden olyan esetben, amikor az anyára és magzatra nézve kedvezőbb, mint a hüvelyi szülés", ami máig uralkodó szemlélete a modern szülészetnek.
A szülészet egyetemes fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott a magyar szülészet. Heinrich Martius, a német szülészet XX. századi pápája szülészeti tankönyve 13. kiadásának előszavában a következőket írja: "a szülészet történetében két felismerés eredményezett ugrásszerű fejlődést, az egyik Semmelweis felismerése volt a gyermekágyi lázra, az asepsis és antisepsisre vonatkozóan, a másik pedig a prophylactikus császármetszés bevezetése, amely elsősorban Zoltán nevéhez fűződik."
Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen fejlődtek a méhen belüli magzat állapotának megítélésére szolgáló módszerek (intrauterin diagnosztika), amelyekkel egyre pontosabban tudjuk körvonalazni azokat az eseteket (ultrahang vizsgálat, cardiotocographia, stb.), ahol az időben elvégzett császármetszéssel minimálisra csökkenthetjük a magzati veszteséget és az újszülöttkori megbetegedéseket. Jóllehet valamennyi szövődmény még ma sem látható előre, a szülés korábbi anyai és magzati kockázata töredékére csökkent. Ma hazánkban a szülések mintegy 15%-ában történik császármetszés, ami a korábbi több ezrelékes anyai veszteséget 0,2 ezrelékre, és a több százalékos szülés körüli magzati veszteséget 10-14 ezrelékre csökkentette. Ez magában foglalja a koraszülésből származó jelentős veszteséget is (háromnegyed része koraszülésből ered), nem beszélve a maradandó anyai és magzati megbetegedések jelentős csökkenéséről. A császármetszés technikája szintén lényeges változásokon ment át az utóbbi évtizedekben, egyszerűbbé, biztonságosabbá vált. Esztétikailag is előrelépést jelentett a szeméremcsont felett vízszintes metszésből végzett császármetszés (Pfannenstiel-metszés, vagy az ún. "bikini-metszés", ahogy a szülő nők nevezik), amelyet ma, egyes speciális helyzetektől eltekintve legelterjedtebben alkalmazunk.

Az ugrásszerű javulás ellenére azonban ma sem mondhatjuk, hogy a császármetszés veszélytelen műtét. Minden igyekezetünk ellenére császármetszés után közel tízszer gyakoribb a lázas szövődmények előfordulása és az anyai halálozás, mint szövődménymentes hüvelyi szülések után. Az összehasonlítás azonban eleve helytelen, mert a császármetszést szövődményes esetekben végezzük, gyakran az anyai és a magzati életveszély elhárítására, így ezekben az esetekben nem is számíthatnánk szövődménymentes hüvelyi szülésre. Annyi azonban biztosan megállapítható, hogy a császármetszés ma sem szolgálhat a hüvelyi szülés egyszerű helyettesítésére. A szülésnek minden igyekezetünk ellenére a mai fejlett diagnosztika és műtéttechnika birtokában is van reális anyai és magzati kockázata, ez azonban lényegesen kisebb, mint pl. az autóbalesetek halálos kockázata, amelytől legtöbben aligha félnek és szívesen vállalnak, szemben a szülés kockázatával. Ebben bizonyosan szerepe van a régmúlt évtizedek tartós beidegződésének is.

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

A témában feltett olvasói kérdések


Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

Szponzorált hirdetések